Már egy hónapja annak, hogy az ebben a posztban tárgyalt utat magam után tudtam, de annyira sűrűre sikerült a szeptember, hogy egyszerűen nem volt időm lélegezni sem, nemhogy kényelmesen helyet foglalni és legépelni a kaland tisztességes összefoglalóját. 2 nap alatt megjártam Bergent és Utrechtet, hogy megtervezzem a gólvonaltechnológia kiépítését a helyi stadionokba, azóta pedig nem csak a telepítés történt meg, hanem Utrechtben már az első meccs is lezajlott, míg Bergenben ma este kerül majd először bevetésre a rendszer.

Már májusban szóltak a Barcelonától, hogy szeptembertől ismét a Camp Nou-ban szeretnének játszani a BL meccseiket és meg is hívtak egy vizitre, mivel át kell költöztetnünk mindent az olimpiai stadionból. Azt viszont még ők semt udták, hogy mikorra lesz a stadion olyan állapotban, hogy kábelútvonalakat, meg végleges kamerapozíciókat tudjak jelölni, így a vizit csak tolódott és tolódott. Egészen augusztus végéig.

A Union St. Gilloise története egészen rendkívüli. Belgium egyik legsikeresebb kulbjáról van szó, de a klub sikerei ezidáig mind a II. világháború előttre datálhatóak. Ezután egy nagyon hosszú ínséges időszak következett, minek következtében a klub egészen a negyedik osztályig zuhant, s vissza sem került az első vonalba egészen 2021-ig. Innentől aztán nem volt megállás, egyből versenyre keltek a bajnoki címért, rendszeresen vitézkedtek az Európa ligában, mígnem aztán idén végre megnyerték a belga bajnokságot. 90 év után újra.

A nagy nyári installációs dömpinget bemelegítésként egy könnyed cseh túrával kezdtem. Kifejezetten kellemesnek ígérkezett a meló, mert Olomoucban már 8 éve telepítettük a gólvonaltechnológiát, amikor a Zlín az Andruv Stadion-t használta az Európa-ligában. Azért kellett most mégis ideutaznom, mert a rendszert azóta nem használtuk, így tudnom kellett, hogy milyen állapotban van, hiszen a Sigma Olomouc-nak minden esélye megvan arra, hogy az Európa-liga főtáblájára verekedje magát.

Nem tűntem el teljesen, csupán az történt, hogy a márciusi müncheni utam óta nem jártam külföldön. Azóta home office-ban toltam a koordinációt és volt dolog bőven, de munkaidőn kívül sem unatkoztam, ugyanis április elején megszületett a második kisfiam. Az utóbbi fényében a home office különösen felértékelődött. Ezt a viszonylag kényelmes otthoni munkavégzést viszont megszakította egy hívás Svájcból, nekem pedig ismét elő kellett készítenem a stadionlátogató bakancsomat.

Márciusban a női BL is elérkezik az egyenes kiesős szakaszához. Náluk még az őszi meccsek rendje nem változott a férfiakkal ellentétben. Ők még mindig 4 fős csoportokba osztva játszanak, az első kettő pedig továbbjut. Mivel a főtáblán csak 4 csoport van, ezért az egyenes kieséses szakaszba 8 csapat jut csak be, tehát egyből a negyeddöntők következnek. A Bayern München női csapata az edzőkozpontjukban lévő mini stadionban játszik majd, ahol még ezidáig nem volt szerencsénk telepíteni semmit. Na, de majd most! Villámlátogatás Münchenben - reggel 8-kor indul a gépem Pestről, este 10-kor pedig már repülök is vissza. Mi minden fér bele ennyi időbe?

Az úgynevezett új "liga fázist" lezárta a nyolcadik forduló és mivel ez egy januári meccs volt, jól esett a portugáliai túra, hiszen ott mégsem szoktak repkedni a mínuszok, mint mifelénk, vagy főleg Skandináviában, ahová az utóbbi időkben szinte már hazajártam. A portugál január az olyan, mint nálunk a kései március. Helyenként még azért fázik az ember, ha fúj a szél, de ha kisüt a nap, akkor a tavasz illata az, ami megcsapja az orrunkat. Az impozáns Estadio Municipal de Braga pedig a sziklák és zöld dombok közt várja, hogy a levegő megteljen futballal is.

A BL és az EL új rendszere azt is jelenti, hogy januárban is rendeznek két fordulót, ami a meleg otthon kényelmes fotelében ülő szurkolónak jó hír, a játékosoknak, vagy éppen a meccsen dolgozóknak viszont aligha. Nem is azzal van baj igazán, hogy több meccs van, tehát több a meló, hanem azzal, hogy januárban rohadt hideg tud ám lenni és még a kábel is megmerevedik az ember kezében, ha röpködnek a mínuszok. Egyetlen szerencsém, hogy a hetedik meccsnaphoz nem valami skandináv helyszínt kaptam, hanem csak a szomszédos Pozsonyba kellett elugranom.

3 hét szünet után visszatértem Lettországba az RFS soron következő mérkőzésére. Most már tudtam, hogy mire számítsak ennél a stadionnál és a csapatunk is - hellyel-közzel - maradt ugyanaz, ezért úgy gondoltam, hogy sima ügy lesz az egész, hacsak a technika ördöge nem köp bele a levesünkbe. Ja, és persze a legjobb hír: ezúttal nem kellett vezetnem, mert a furgonok kint maradtak az előző meccs után, tehát csak lazán fellibbentem a repülőre, és egy helsinki átszállás után kedden késő délután már landoltam is Rigában.

Tény, hogy papíron nem épp a leghangzatosabb párosításokra kapom meg a beosztásomat mostanában, de én mégis szeretem a kevésbé, sőt egyáltalán nem mainstream helyszíneket. Ezekre a helyszínekre még a futballdrukkerek közül is csak a legelvetemültebbek látogatnak el, szóval van a dolognak egyfajta romantikája. Na meg mikor máskor néznék meg egy RFS - Anderlecht meccset, hacsak nem meló közben? Na, ugye!