Már májusban szóltak a Barcelonától, hogy szeptembertől ismét a Camp Nou-ban szeretnének játszani a BL meccseiket és meg is hívtak egy vizitre, mivel át kell költöztetnünk mindent az olimpiai stadionból. Azt viszont még ők semt udták, hogy mikorra lesz a stadion olyan állapotban, hogy kábelútvonalakat, meg végleges kamerapozíciókat tudjak jelölni, így a vizit csak tolódott és tolódott. Egészen augusztus végéig.

Én persze egyáltalán nem vártam ezt a napot, mert jól emlékszem még kálváriámra a Santiago Bernabeu-val, amikor fél évente kellett újragondolni és újratelepíteni a rendszerünket az építkezés miatt. A hátam közepére sem kívántam egy hasonló élményt, márpedig a Barcelona esetében most kb. ugyanezek a kilátások. Ha már viszont úgyis mennem kellett Barcelonába, rábeszéltem anyukámat, hogy jöjjön velem - na jó, onnantól, hogy a Sagrada Familia meglátogatása felsejlett, nem is igazán kellett már rábeszélnem.

Egy igazi villámlátogatás volt ez szerda reggeli érkezéssel, aztán másnap késő délutáni hazaúttal, mégis tök jól kihasználtuk ezt a nem egészen két napot, amiből 4 órát a stadion vett el. Reggel 8 után, mikor az emberek otthon munkába indultak, mi már a La Rambla felé vettük az irányt, mert úgy gondoltam, hogy az egy tökéletes kezdése lehet a Barcelona élménynek a La Boqueria piac reggeli hangulatával. Anyukám álmélkodva sétált a szebbnél szebb gyümölcsös és tengeri herkentyűs standok közt, s bár polipcsápokat nem kóstolt, azért legalább egy finom passiógyümölcsöt benyomtunk mindketten. Megnéztük a katedrálist, lesétáltunk a kikötőhöz, majd pedig egy paella elfogyasztása után irány a stadion. Őt persze nem vihettem magammal a munkaterületre, de a stadion mellett rengeteg kisbolt meg kávézó van, így abban maradtunk, hogy ott megvár engem.

Na és akkor az új Camp Nou. Hol is kezdjem? Ez a stadion legjobb esetben is csak 2028-ra lesz kész, tehát most még alsóhangon is egy torzó az egész. Láthatósági mellény, munkavédelmi sisak fel és irány a monstrum - a tökéletes káosz. Na, mármint nem az építkezés maga a káosz, hiszen biztos vagyok benne, hogy az összes szakember profi és minden lépésről lépsre jól ki van találva, de hogy itt meccseket fognak szervezni pár hét múlva, nekünk meg itt telpítenünk kell a mindenséget, hogy a BL himnusz felcsendülésére minden baba legyen... Hát nem fincsi. 

Már magában az is egy hatalmas kihívás, hogy hogyan telepítsünk ide állandó optikát, hiszen a kábelelvezetők is csak félig vannak készen. Mire nagy nehezen összerakok egy útvonalat a stadion tetejéig, már majdnem két órája a stadionban vagyok. A kamerák miatt bejárjuk szinte az egész komlexumot - persze liftek nincsenek, vagy nem működnek, így ez a hőségben, meg a sűrű munkaporfelhők között kifejezetten nem üdítő menet. Végül abban maradunk, hogy az első szezonban az ideiglenes állványzaton lesznek a kamerák, utána pedig majd meglátjuk. Beletörődtem, hogy gyakori vendég leszek itt is, mint a Bernabeuban. Ennél több részletet szándékosan nem írok a stadionban töltött időmről, hiszen szigorúan bizalmas és társai, de annyit azért még elárulok, hogy a barcelonai önkormányzat egyelőre nem engedélyezte a csapatnak, hogy itt nézők előtt meccseket játsszon. Elsődlegesen azért, mert a stadionba csak az építkezési területen át lehet bejutni, és ez a bürokrácia világában egyet jelent azzal, hogy az engedély engedélyére is engedélyt kell kérni az engedélyt kibocsátó engedélyező hatóságot engedélyekkel ellátó engedélyező szervtől. Rémálom lehet. Persze értem az önkormányzatot is, hiszen elég egy aprócska baleset és perek tömkelegével nézhetnének szembe. Kíváncsian várom, hogy mi lesz majd a végkifejlet, lényeg, hogy bárhol is játsszon a Barcelona szeptembertől, mi készen fogunk állni.

Anyukám türelmesen kivárt, én pedig csapzottan és fáradtan érkeztem, de a tengerpartra mentünk, így motivált voltam. Mire odaértünk, már függőlegesen is tudtam volna aludni, de a tenger az tenger, nem hagyhattam ki az augusztusi kellemes hőmérsékletű sósvizet. Egyébként akkora hullámok voltak, hogy 5 percnél tovább nem bírtam a vízben pihenők nélkül. Valósággal küzdeni kellett az elemekkel, egyszer még a vádlim is görcsbe állt a nagy harcok közepette. Anyukám jót nevetett rajtam a partról, ő csak bokáig jött be. A napot egy kellemes tengerparti vacsorával zártuk, este a hotelből pedig kiszurkoltam a Benficának a továbbjutást.

Másnap jött el a kirándulás csúcspontja, vagyis a Sagrada Familia. Nekem már több alkalommal is volt szerencsém látni, anyukámnak viszont egy nagy álma vált valóra és nagyon jó volt látni, ahogy a metróból kijövet megpillantja az építményt, ami azonnal a hatalmába kerítette. Sok mindenért hálával tartozom neki és remélem, ezzel az élménnyel legalább egy kicsit visszaadhattam neki abból a sok jóból, amit tőle kaptam, és ez nagyon jó érzéssel töltött el. A monumentális templom belülről is valami egészen káprázatos. Egyszerűen nem evilági, az embernek egyfolytában azon kattog az agya, hogyan lehet egy ilyesmit egyáltalán megépíteni. 

A hazafelé tartó repülőn, bár mindketten fáradtak voltunk, de nem aludtunk. Dolgoztak bennünk az élmények, plusz anyukám kiélvezte, hogy az ablaknál ülhetett és láthatta a kivilágított városokat. Ha egy nagyobb fénypaca felett repültünk el, akkor mindig szóltam neki, hogy az épp milyen város, ő pedig integetett Marseille-nek, Torinónak, Milánónak, Graz-nak, majd pedig Sopronnak és Győrnek is. Adios! A héten felkészül Bergen és Utrecht.