VARshow


2022 nyara - Nemzetek ligája, BL selejtezők

2024. május 09. - Mögi

A cégnél töltött első teljes szezonom véget ért az Európa-liga döntővel és jöhetett egy rövidebb pihenés. Azért csak egy rövidebb, mert Júniusban még esedékes volt két Nemzetek Ligája forduló, ahová engem is beosztottak, ráadásul az új szezon kicsivel korábban kezdődött a számunkra, ugyanis az UEFA…

Tovább

Szuperkupa döntő vizit

Idei harmadik vizitem Varsóba vezetett, ahol a Szuperkupát rendezik majd augusztusban. Ez az a mérkőzés, ahol a Bajnokok Ligája és az Európa liga győztes vív meg egymással. Általában szeretik olyan stadionokba kiszervezni ezeket a finálékat, amelyeket nem klubcsapatok birtokolnak (persze ez sem…

Tovább

Az első igazi bevetések

Ugorjunk kicsit vissza az időben, egészen 2021 augusztusáig. Ekkor kezdődtek el a Bajnokok Ligája rájátszások, engem pedig ekkor vetettek be először élesben a gólvonaltechnika kezelőjeként. Nem mondhatnám, hogy 100%-os magabiztossággal vártam a beosztást, de mégis úgy éreztem, hogy készen állok a…

Tovább

Sparta Prague - Galatasaray (Európa-liga, nyolcaddöntő rájátszás, visszavágó)

A téli álom után ismét megkezdődött az európai kupaporond, én pedig a Sparta Prága meccsére lettem beosztva. Az őszi csoportmeccseken dolgoztam már itt két hazai meccsükön is, szimpatikus a csapat, viszonylag könnyű eligazodni a stadionban, ráadásul még közel is van. 

Tovább

Teszteljük le Ibériát

Ebben a posztban rengeteg történést fogok megpróbálni feldolgozni, s mivel nem szeretnék regényt írni sem, ezért meglehet, hogy egy-egy helyszínre viszonylag kevés bekezdés jut majd. A beszámoló egy nagyjából 3 hetes időtartamot ölel fel, de annyi minden történt abban a 3 hétben, hogy zsong a fejem,…

Tovább

A kezdetek - EURO 2020

Szebb helyen azt hiszem nem is kezdődhetne a történet, mint egy Európa-bajnokságon. Valahogy mindig is ezek a tornák álltak hozzám a legközelebb. Kisgyermekként a 2000-es foci Eb által szippantott magába a labdarúgás világa (Angol-Portugál 2:3 megvan?) és valahogy az öreg kontinens viadalait mindig…

Tovább
süti beállítások módosítása