A BL és Európa-liga főtáblája immár kialakult, én pedig még egyszer utoljára idén felhúztam a "site visit"-es bakancsomat. Ezúttal Lettországba vezetett az utam, hiszen az RFS kvalifikálta magát az El főtáblájára. Lett csapat korábban csak egyszer jutott el idáig, annak is már 15 éve. Akkor a Ventspils 3 pontot tudott összekaparni. Most az RFS majd megmutathatja, hogy a lett csapatoknak is helye lehet ezen a szinten.

Ahogy Július 31.-én véget értek a BL selejtezők második sorozatának meccsei, és kiderült, hogy kik azok a csapatok, akik a harmadik körben tovább folytathatják útjukat a főtábla felé, az ölünkbe hullott egy csomó olyan stadion, ahol még nem jártunk előtte. Volt tehát két hetünk, hogy leszervezzük velük a vizitet, a harmadik selejtezőszakasz után ugyanis meg kell, hogy kezdődjön a telepítés minden olyan stadionban, ahol BL rájátszást fognak rendezni.

Nincs megállás, egyre jobban szorít az idő és végig kell látogatni az összes olyan klub stadionját, akik kvalifikálták magukat a soron következő BL és Európa-liga évadjára. Persze csak azokról a stadionokról van szó, ahol még nem jártunk korábban telepíteni, de azért így sem annyira rövid a lista. Következő helyszínnek Girona-t vettem célba. A klubot, amely története során először BL főtáblás, de ha jobban beleássuk magunkat a háttérbe, akkor egyre kevésbé meglepőbb a dolog.

A múlt hét nem is egy, hanem rögtön két site visitet hozott számomra, pedig mindkettő elkerülhető lett volna normál esetben. A futball világa, na meg ez a cég nem az a pont az univerzumban, ahol a dolgok kiszámíthatóak. A francia Lille OSC rutinos versenyző nemzetközi színtéren, a belga Union St. Gilloise-ról pedig 4-5 évvel ezelőtt szerintem még senki sem halott idehaza, az utóbbi két évben viszont ott voltak az Európa ligában és a csoportjukból is tovább jutottak. De akkor miért kell mégis ellátogatni ezekhez a csapatokhoz?

Az osztrák Bundesliga egy olyan terep, ahol az utóbbi 10-15 évben nem igazán termett babér más csapatoknak a Red Bull Salzburgon kívül. Persze ismerve a Salzburg anyagi lehetőségeit, ez annyira nem is meglepő. Idén viszont a Sturm Graz ért oda a tabella tetejére és megtörte a a Salzburg egyeduralmát. A Sturm Graz története során mindössze negyedik alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet, utoljára 2011-ben sikerült nekik ez a bravúr. Ez azt is jelenti, hogy a Sturm ott van jövőre a BL főtábláján, nekem pedig ez egy stadionlátogatást jelentett a múlt héten.

Ez lesz az utolsó úgynevezett gigaposzt, ahol több esemény összefoglalóját tömörítem egybe, ugyanis ennek végeztével már megérkezünk az időben odáig, amikor elkezdtem írni a blogot. Magyarán szólva véget ér a múltidézés és a jelen írja tovább majd a történetet eseményről eseményre. Az utolsó gigaposztban átszáguldunk a tavalyi őszön, amikor a BL-ben és az El-ben az utolsó csoporkört bonyolították le. Az új nemzetközi kupaszezon már egy teljesen más formátumban fog visszaköszönni, így ez a poszt több tekintetben is egyfajta búcsú a múlttól.

A második teljes szezonom végén már projekt menedzserként vártam a nyarat és mivel a telepítések teljes egészében a mi kis projekt csapatunk alá tartoztak, ezért sűrű nyárra lehetett számítani. Pláne úgy, hogy az UEFA inenntől kezdve a BL első selejtező szakaszától igényt tartott a VAR-ra. Ennek fényében már nem egyszerűen a sűrű a jó szó erre, hanem az őrület határa. Kollégám a BL projektet vitte, én pedig az Európa-ligát kaptam, de persze voltak átfedések és próbáltuk egymást kisegíteni, ahol tudtuk. Így indult 2023 nyara és vele párhuzamosan az új szezon.

2023-tól kezdve teljesen megváltozott az életem és ebbe beletartozik már az előző évi December is. Megszületett a kisfiam és azt hiszem, hogy a nagy boldogság mellett minden családban a feje tetejére áll ilyenkor a világ, hát még egy olyan családéban, ahol az apuka röpköd össze-vissza, hogy kábelekkel, meg szerverekkel vacakoljon random stadionokban. 2023-tól tehát sokkal nehezebb lett az elutazás és a távollét, de a dolgok végül mégis jól alakultak.

A selejtezők után 2022 szeptemberében megkezdődött a második szezonom, ahol a meccseken gólvonaltechnológia helyett immár a VAR került a feladatköreim közé. Nem volt önfeledt az örömöm, mert hiányzott a gólvonaltechnológia. Úgy éreztem, hogy a legrosszabbkor jött a váltás, mert amire kitanultam a rendszer csínját-bínját és végre elkezdtem igazán élvezni, amit csinálok, akkor lettem ebből kiragadva és akkor kaptam valami teljesen mást, ami nem mellesleg egy hatalmas falatnak bizonyult. Siránkozásra viszont nem volt sok idő, a csoportkörökre elkészült a beosztás és kiderült, hogy ez az ősz Skandináviáról fog szólni számomra.

A cégnél töltött első teljes szezonom véget ért az Európa-liga döntővel és jöhetett egy rövidebb pihenés. Azért csak egy rövidebb, mert Júniusban még esedékes volt két Nemzetek Ligája forduló, ahová engem is beosztottak, ráadásul az új szezon kicsivel korábban kezdődött a számunkra, ugyanis az UEFA jelezte, hogy ezúttal már a BL harmadik selejtező szakaszától igényt tartanak a videóbíróra. Ugyanezen a nyáron előléptettek regionális vezetővé is, ami azt jelentette, hogy Anglián kívül az összes európai (UEFA által rendezett bajnokságokban érdekelt) stadionért én feleltem, ami a gólvonaltechnológia és a félautomata les jelző rendszer telepítését és üzemeltetését illeti. Ehhez jött még az is, hogy intenzív tréningek során átképeztek ún. VTG-nek (Video Technical Guarantee), ami annyit jelentett, hogy a meccseken már nem a gólvonaltechnológiával foglalkoztam innentől, hanem a VAR kezei alá kellett egy működő rendszert varázsolnom. Mégiscsak sűrű volt ez a nyár.