VARshow

2021-22-es szezon - csoportkörök

2024. április 03. - Mögi

uefa-leagues_1200x500.jpgVissza ismét a múltba, oda, ahol a rájátszások véget értek, én pedig izgatottan vártam, hogy milyen csoportmeccsekre fognak beosztani. 2 meccses tapasztalattal a hátam mögött vártam a beosztást és a napon, amikor kiderült, hogy melyik nap kapjuk meg az első két meccsünket, kb. 15 percenként frissítettem a táblázatot. Estefelé aztán végre beugrottak mindenki nevéhez a párosítások.

Galatasaray - Lazio

Európa-liga és Isztambul. Korábban még sosem jártam Törökországban, de hallottam hírét annak, hogyan keveredik Isztambulban a modern város képe a kaotikus viszonyokkal. Korábban utaztam, mert előbb még kisegítettem egy kollégámat a Besiktas stadionjánál. Hosszú nap volt, ahol végig a kamerákat állítottuk, hogy a számunkra megfelelő látószöget érjék el, így este fáradtan, de szétnéztünk a nyüzsgő belvárosban, majd jó olcsón megvacsoráztunk. Húst hússal, ahogy itt szokás. Másnap délelőtt volt még egy kis időm arra, hogy megnézzem a híres Hágia Szophiát és Ahmed szultán kék mecsetjét. Sajnos csak kívülről volt lehetőségem látni ezeket, de a rövid sétám alatt így is rengeteg árus leszólított, az egyikük konkrétan "madzsar pasa"-ként kezdett szólítani, ahogy megtudta, hogy Magyarországról jöttem. 

galata.jpg

Délután aztán megkezdtük a melót a RAMS Parkban, ami a külvárosban található. Ja, egyébként Isztambul egy 15 milliós metropolisz több mint másfél ezer négyzetkilométeren elterülve, szóval eljutni itt A-ból B-be meglehetősen körülményes. A legegyszerűbb talán a taxizás, ami olcsó, de résen kell lenni, mert szeretnek ám mutyizni a derék törökök. Érdemes mindig készpénzzel a zsebben útnak indulni, mert kérdezéskor simán mondják, hogy elfogadnak kártyát is, de fizetésnél már valahogy mintha ezt el is felejtették volna. Szóval RAMS Park. FIT teszttel kezdtünk, de mivel az előző szezon óta a rendszer érintetlen volt, így nem volt túl sok meló a kamerákkal. Persze néhányat így is kénytelenek voltunk finomhangolni, de így legalább felmehettem a szervízjárdára bámészkodni.

galata2.jpg

A sikeres teszt utáni napon a török kollégák is megérkeztek, akik a VAR-al kapcsolatos teendőkért voltak felelősek. Én és szerb kollégám segítettünk nekik, ahol tudtunk, de a meccsig nagyrészt már ráérősben toltuk, mert a gólvonaltechnológia be volt pöccintve.

Maga a meccs meglehetősen eseménytelenül alakult és a Galata egy öngóllal behúzta a találkozót. 1-0. Az első két meccsemen sok segítségre szorultam, itt viszont alaposan meglepődtem azon, hogy szinte végig önállóan tudtam dolgozni, így végül nagyon büszke voltam magamra.

galata1.jpg

Real Madrid - Sheriff Tiraspol

Nagyon az elején jártam még gólvonaltechnológia útján, és rögtön a negyedik meccsemen a híres Santiago Bernabeuban találtam magam. Teljes pompájában viszont nem láthattam, hiszen éppen egy gigantikus felújításon esett át, ami azt jelentette, hogy az egész egy nagy építkezési terület volt. Általában a csapat máshol játssza a meccseit, ha a saját stadionja felújítás/újjáépítés alatt áll, de a Real Madrid itt is szeret különcködni. Gondolom nem akartak elesni a jegybevételektől, hiszen a csapat második számú stadionja azért messze elmarad a férőhelyek tekintetében. Ez alaposan megnehezítette a dolgunkat, mert bárhová mentünk a stadionon belül, figyelembe kellett vennünk a munkálatokat. A kamionunk számára kijelölt pozíció sem volt a legjobb, mert messze volt tőle a ládánk, ahová az optikát csatalkoztatni tudtuk, ráaádásul a föld alatt is kénytelnek voltunk húzni azt a rohadt kábelt. Ez más helyszíneken 20 perc, itt viszont 2 óra verejtékes munka. Szintén sokkal több időt vett igénybe minden más. Alapból csak az, hogy bejussak a stadionba és felmenjek a tetőre, kb. 20 percet vett igénybe, szóval meg kellett gondolni, hogy mit visz az ember magával, mert ha valami ott maradt a kamionban, azzal értékes 40 perc is mehetett a kukába. Itt is egy FIT teszttel indítottunk és végül minden szépen ment a meccset is beleértve, de mivel a pakolás is sokkal több időt vett igénybe, mint más helyszíneken, ezért bitang mód elfáradtunk. A királyi klub egóját mindenensetre biztosan letörte az, hogy a moldovai kiscsapat elkente őket otthon. Ezt senki sem várta. 1-2 az eredmény. Másnap reggel még volt időm kicsit szétnézni a városban, mielőtt kimentem volna a reptérre. Üdítő volt a séta az El Retiro parkban, de a Plaza de Cibelest és a királyi palotát is útba ejtettem.

madrid.jpg

Atlético Madrid - Liverpool

A harmadik meccsemen ismét Madridba vitt a sors, de ezúttal a Wanda Metropolitano volt a helyszín. Őszintén meg voltam lepődve azon, hogy mennyire nagy ez a stadion. 2017-ben költözött az Atlético ebbe a 68 ezres arénába, ami belül egyébként egy kész labirintus. Akárhányszor próbáltam a bejutni a pályára, vagy fel a kamerákhoz, valahogy mindig a konyhába sikerült bejutnom, a szakácsok pedig nem igazán voltak elragadtatva a sokadik hasonló mutatványomtól. Ennél a helyszínnél annyira emlékszem, hogy egy fél napot töltöttem azzal, hogy a hevederemmel kibiztosítva próbáltam a lehető legjobb fókuszt elérni ez egyik gólvonali kameránkon. A tévé mögött ülő ember nem is gondolná, hogy mennyi szöszmötölés van amögött, hogy egy ilyen pár másodperces lassított felvétel a kívánt minőségében fusson le. Ez a meccs nagy izgalmakat hozott. A Liverpool 2 gólos előnyre tett szert, de gyorsan kiegyenlített az Atlético, végül viszont Salah büntetőjével mégis nyerni tudtak a véndégek. 2-3. A pakolásban nem kellett részt vennem, mert a FIT tesztet rendhagyó módon a meccsa másnapján, reggel 6 órára tették be. A meccs utáni korán kelésen túl itt már nem volt nehéz dolgom, hiszen minden töéletesen működött.

atleti.jpg

Real Madrid - Shakhtar Doneck

Ha lehetséges, akkor általában mindenki 2 stadiont kap egy szezonban és ezekre a helyszínekre jár felváltva, míg az adott csapat ki nem esik. Sokszor azonban úgy jön ki a sorsolás, hogy a két  számára kijelölt stadionban ugyanazon a héten van meccs, így mivel senki sem tud kétfelé szakadni, ezért más helyszínek is képbe jöhetnek. Így történt az, hogy én csak egy fix helyszínt kaptam, ahol mind a 3 csoportmeccset lehúztam, ez pedig a Santiago Bernabeu volt. Mivel már jártam itt, ezért nem volt nehéz dolgom, kivéve ha nem vesszük számításba azt, hogy itt alapból minden nehéz az építkezés teremtette körülmények miatt. A Real Madrid nagy nehezen, de behúzta a meccset 2-1-re, hazautazásom másnapján pedig előléptettek és a menedzsment tagja lettem. Mivel alig volt fél éve, hogy a céghez jöttem, ezért erre hatalmas eredményként tekintek.

Barcelona - Benfica

Ismét úgy hozta a sors, hogy a kedvenc csapatom meccsén dolgozhattam, ráadásul úgy, hogy egyáltalán nem lépett pályára esélytelenül a Benfica a Camp Nou-ban. A meló előtt összekötöttük a kellemeset a hasznossal és a feleségemmel együtt már a hétvégére kiutaztunk Barcelonába. Tök jó volt november vége felé még rövidujjúban sétálgatni és felfedezni a várost. Ugyan jártam már itt egyszer korábban, de a legtöbbet most tudtam/tudtuk kihozni a dologból. Hétfőtől aztán a feleségem a hotelből dolgozott, az én irodám pedig a Camp Nou lett két napra. A meccs miatt sem panaszkodhattam, mert 0-0 lett a vége, ezzel pedig szinte el is dőlt, hogy a kedvenc csapatom tovább fog jutni a csoportból a nagy Barcelonát maga mögé utasítva.

barca.jpg

Real Madrid - Inter

Mikulás napján ismét Madrid. Az építkezés nem állt meg, továbbra is bitang nehéz körülmények között kellett dolgoznunk. Meccs előtti napon minden egyes kamerához elzarándokoltam, mert egy új rendszeren kezdtem el dolgozni, aminek az volt az egyik része, hogy minden stadion számára létrehoztam cégen belül egy adatlapot. Ezen belül aztán dokumentálni kellett mindent, ami egyfajta kisokosként szolgálhatott a továbbiakban mindenkinek. Rengeteg embertől kértem be a képeket az összes Bajnokok Ligája ill. Európa-ligában szereplő stadionból, a Bernabeuban pedig én magam készítettem el ezeket. A Real Madrid 2-0-ra verte az Intert és így a Sheriff elleni gyalázatos kezdés ellenére, magabiztosan, csoportelsőként jutott tovább. Lezárult a 21-22-es szezon csoportköre, jöhetett egy hosszabb pihenő, amely végül nem lett olyan hosszú, mint amire számítottam.

bernabeu.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://varshow.blog.hu/api/trackback/id/tr2018369947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása