2023-tól kezdve teljesen megváltozott az életem és ebbe beletartozik már az előző évi December is. Megszületett a kisfiam és azt hiszem, hogy a nagy boldogság mellett minden családban a feje tetejére áll ilyenkor a világ, hát még egy olyan családéban, ahol az apuka röpköd össze-vissza, hogy kábelekkel, meg szerverekkel vacakoljon random stadionokban. 2023-tól tehát sokkal nehezebb lett az elutazás és a távollét, de a dolgok végül mégis jól alakultak.

Egész Decemberben otthon voltam, tettem-vettem a feleségem körül, na meg persze néztem a katari focivébét amíg tudtam. Az elődöntők előtt aztán betoppant a trónörökös és megmutatta, hogy kell összeolvasztani a döntő napját, a karácsonyt, de még a szilvesztert is úgy, mintha csak egy véget nem érő nap lenne az egész. Aki már túlesett ezen, annak nem írok le újat, de nem volt könnyű megismerni a fáradtság ezen rétegeit. Január első hetéig tudtam otthon lenni szabadságon, ekkor ragadott ki a családi fészekből a Real Madrid. A Bernabeu-ban továbbra is folyt a gigászi építkezés és a renováció. A Vb előtt kénytelenek voltunk mindent kivinni a stadionból, mert közölték, hogy nem lesz a stadionban meccs egy ideig és dózerolni fognak. Persze ez azt jelentette, hogy a BL kieséses szakaszára vissza kellett telepítenünk mindent, de mivel átalakult a stadion szerkezete, ezért ismét kellett a vizit, hogy felmérjük a helyzetet és elkészíthessük a tervet. Igen ám, de mikor megérkeztem, közölték, hogy a megbeszéltek ellenére nem engedhetnek be a stadionba, mert veszélyes, így max. az optikai kábeleket tudtam csak letesztelni, földszint alatti hozzáféréssel. Ezzel kb. 45 perc alatt végeztem is és megállapítottam, hogy az összes kábelünket elvágták, így tényleg a nulláról kell kezdenünk mindent. Többet viszont nem tehettem és kénytelen voltam hazarepülni, hogy két héttel később visszatérjek és végrehajtsam az igazi vizitet.

A munkavédelmi sisakom tetjére egy Go-Pro-t erősítettem és gondosan rögzítettem minden lépésemet. Meg kellett találnunk azt az utat, ahol a kábeleinket majd telepíteni tudjuk, és mivel 2-3 kilóméternyi kábelről van szó, amik a földszint alól kell, hogy odaérjenek minden egyes kameránkhoz a stadion tetején, hát... Nem volt egy könnyed stadiontúra. Fúrás, kalapálás és hatalmas por volt mindenhol, a Go-Pro pedig 2x is lemerült, mire végeztünk mindennel. Hét óra intenzív barangolás volt ez pihenő nélkül, ráadásul a liftek nem működtek és annak is örülni kellett, ha találtunk járható lépcsőt. Így rúgtam tehát be a 2023-as fociévet.

Hollandia - Twente - De Grolsch Veste

Tavasszal Hollandia, azon belül pedig Rotterdam és Enschede városa rendezte a Nemzetek-ligája négyes döntőjét. Enschede városának csapata a Twente, az ő stadionjuk pedig a De Grolsch Veste, ahová még cégünk nem tette be a lábát előtte, így tehát engem ért a feladat, hogy feltérképezzem. Február vége felé így oda vezetett a következő utam. Eindhovenben landoltam, a reptéren pedig kocsit béreltem és nagyjából egy két és fél órás vezetés után érkeztem a kora esti órákban Enschede városába. Tettem egy kisebb sétát a központban, vacsoráztam egy jóféle argentin steak-et, aztán eltettem magam másnapra, hiszen reggel már jelenésem volt az arénában.

A kisváros stadionja egyébként meglepően nagy és modern, kb. 30 ezer férőhelyes. A legnehezebb rész itt is a kábelek útvonalának megtalálása volt (persze a Bernabeu-hoz képest piskóta). A kamerák pozícióit már jóval könnyebb volt megálmodni, így délre már készen is voltunk. A stadion meghívott ebédre egy büféskocsihoz, aztán indultam is vissza Eindhovenbe, hogy elérjem az esti gépemet. Az ilyen gyors, egyéjszakás túrákat szeretem a legjobban.

Benfica - Club Brugge (5-1), BL nyolcaddöntő, visszavágó

Valahol, lelkem legmélyebb bugyraiban már a karrierem elejétől reméltem, hogy lehetőségem lesz legalább egyszer az istenek stadionjában dolgozni, így amikor az év végi értékelő után kaptam jó néhány vállveregetést és a vezetőség felajánlotta, hogy a következő kiküldetésemet én választhatom ki, hezitálás nélkül választottam a Benfica BL nyolcaddöntőjét. Itt még azonban nem állt meg a sztori, ugyanis ezúttal egy különleges feladatot kaptam. Én voltam a felelős a pálya széli eszközeinkért, köztük a monitorért is, amihez a bíró olykor kijön csekkolni a VAR visszajátszásait. Ez azt jelentette, hogy ha előkészítek mindent a pálya mellett, a meccsre már nem marad más dolgom, mint mozizni, na meg ha esetleg odajön a bíró, akkor bekapcsolni neki a monitort.

Azt hiszem mondanom sem kell, hogy mekkora élmény volt ez nekem. Ketten már pénteken kiutaztunk Lisszabonba, mert a gólvonaltechnika licensze pont ekkorra járt le, így ezt egy hivatalos teszttel meg kellett újítanunk. Ez a teszt vasárnap volt esedékes, így hát bőven volt időnk elkészülni, ráadásul így volt alkalmam bejárni a stadion tetején lévő szervízjárdát is. A hotelünk mellett rátaláltunk életem ázsiai éttermére és onnantól kezdve minden este ott vacsoráztunk, pedig én sosem szoktam külföldi útjaim során többször ugyanazon a helyen kajálni. Akkora választékból lehetett nagyokatenni (all you can eat) potom pénzért, hogy egyszerűen nem tudtunk vele beteleni. Újra és újra akartuk az élményt.

A sikeres teszt után még jól bevásároltam magamnak a Benfica shopban. Hazudom, nem csak magamnak, mert a kisfiamnak is vettem jóféle Benfica kezes-lábast, mez szettet (oké, ebbe még kell majd 2-3 év, hogy belenőjjön), meg egy body-t, ami a címerállatunkkal, a sassal volt díszítve. Hát mehetett volna jobb helyre az a pénz?

Vasárnap este aztán a többiek is megérkeztek és elkezdődtek a meccs előtti munkálatok. A munka szót részemről talán helytelen is használni erre, de azt még nem találtam ki, hogy minek nevezzem az egészet helyette. Nem egyszer, nem kétszer álltam meg pl. a Da Luz pihe-puha gyepén, hogy belegondoljak, felfogjam és értékeljem, hogy hol is vagyok éppen. A gólvonaltechnológia kalibrálásánál én voltam a tesztalany, így én lőttem a gólokat, amivel a rendszert teszteltük. Szóval gólokat lőttem. Az Estadio "fuckin" Da Luz-ban.

Örökre emlékezni fogok arra, ahogy kezdés előtt elfoglaltam a helyem a félpálya szélén, elhangzott a klub himnusza, a sas pedig elrepült fölöttem, hogy aztán a címer tetején landoljon, ahogy kell. Libabőr. A meccs pedig nem is alakulhatott volna jobban. Szemtanúja lehettem, ahogy a csapatom sima és fölényes győzelmet arat egy BL nyolcaddöntőn. Hajnali 2-kor, amikor az utolsó tartozékokat vittem ki az immár üres stadionból, vetettem egy utolsó pillantást a halványpirosra világított belső térre, és elköszöntem, de tudtam, hogy még vissza fogok térni egyszer.

Másnap késő este indult vissza a gépünk Pestre, így volt időnk még bőven duhajkodni egy kicsit a városban, de sajnos elég gyorsan lelombozta a városnéző kedvem a hír, hogy két nap múlva ismét a Bernabeuba kell mennem, ugyanis kár érte a rendszerünket, ami azt a jelet működteti, amit a bírók az órájukra kapnak gól esetén. Az ilyen random utak a legrosszabbak, hiszen 6 nap távollét után alig értem vissza a családomhoz, ismét mennem kellett. A Bernabeut ráadásul már a hátam közepére sem kívántam, mert az ott lévő építkezések már sokadszorra törtek borsot az orrunk alá. Egy szerb kollégámmal 2 nap hosszú munkaóráit rászánva, de sikeresen megbütyköltük a rendszert, így az készen állt a Real Madrid nyolcaddöntőjére.

Magyarország - Bulgária (3-0), Eb-selejtező

Március végén elkezdődtek az Eb selejtezők, én pedig rögtön a Puskásba lettem beosztva. Ahogy már korábban írtam, engem a válogatott meccseknél igyekeznek mindig hazai meccsekre tenni, hiszen ha itt is utaznom kéne volna, az rengeteg időt venne el egyéb teendőim elől. Egy szombati napon kezdtük meg felkészülésünket az aránéban és mint mindig, most is egy hatalmas kameratervvel kellett megbírkóznunk. A tévésekkel meg az UEFA küldöttjeivel itt már jól ismertük egymást, úgy is mondhatnám, hogy egy jól összeszokott csapattá avanzsálódtunk, így minden zökkenőmentesen ment. Illetve annyira mégsem, mert meccsnap kora délutánján elment az áram a tesztjeink kellős közepén. Ez nagyon idegesítő tud lenni, hiszen nem kis időbe telik újra beindítani mindent és visszatérni a megfelelő beállításokhoz. Ezt az egy esetet leszámítva viszont tényleg rendben volt minden, ráadásul a lehető legjobban kezdtük a selejtezőt a 3-0-al. Örültem, hogy a részese lehettem.

Athén - Olympiacos - Georgios Karaiskakis

Május elején kaptam egy kis mediterrán beöntést. Az augusztusi UEFA Szuperkupát az Olympiacos otthonát adó Georgios Karaiskakis-ban rendezték. Ebben a stadionban a gólvonaltechnika ugyan már ki volt építve, a félautomata lesrendszer viszont még nem, szóval utazásom célja az volt, hogy feltérképezzem a helyzetet és elkészítsem a telepítési tervet. Kedd reggelre volt időpontom a stadionban, de már hétfő reggelre a városban voltam, így bőven volt időm arra, hogy turistáskodjak picit. A hotelem a város déli részén, pontosabban Pireuszban volt, így délelőtt főleg a kikötőket, meg a tengerpartot jártam be. Bőven 30 fok felett volt már a hőmérséklet, de a tenger vizét még hidegnek találtam, szóval a megmártózás elmaradt, délután viszont jött a kihagyhatatlan Akropolisz. Felgyalogolni ide és körülnézni ekkora hőségben nem a legkellemessebb, de az élmény felül tud kerekedni az ember komfortérzetén, ha ilyen helyeken jár. A történelmi jelentőség egy dolog, de a csodálatos panoráma, ami az ember elé tárul innen, na az valami elképesztő. Voltam olyan szerencsés, hogy tolongani sem kellett, mert nem volt akkora turistaáradat, mint amilyenre lélekben felkészítettem magam.

A másnapi stadionvizit sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam. Egyrészt, mert a stadion által delegált kísérőm vérprofi volt, másrészt a stadion egy végtelenül egyszerű konstrukció, és abszolút nem kellett kreatívnak sem lennem ahhoz, hogy megtaláljam a kamerák helyét. Délre meg is voltam mindennel, így délután már a hotelből dolgoztam. Vacsi a tengerparton, hamisítatlan görög gyrosz a bendőben, aztán másnap kora reggel irány haza.

Rotterdam - Feyenoord - De Kuip

A Nemzetek Ligája döntői előtt egy nem várt utam vezetett Rotterdamba, ugyanis valami érdekes oknál fogva itt is sikerült valakinek, vagy valaminek gallyra vágnia a jeladó rendszerünket. Eindhoveni landolás és másfél órás vonatozás után reggel 10-re már Rotterdamban voltam, a stadionnál pedig egy holland kollégám várt. Viszonylag gyorsan megtaláltuk a problémát, ami egy megrongálódott kábel formájában kacsintott vissza ránk. Meló közben kiderült, hogy a nálunk lévő pótkábel nem elég hosszú, ezért helyi ismeretekkel bőven rendelkező kollégám útnak is indult, hogy vásároljon egyet. Míg ő távol volt, én hunytam egyet a furgonban, mert a hajnali 3-kor ébrdés gyorsan ki tud jönni az emberen, amint leáll a munkával. Miután visszajött, már gyorsan ment minden és délután 4 körül már be is tudtuk a fejezni a munkát.

A hotel felé vezető utamon még megálltam a belvárosban és úgy döntöttem, hogy egy hangulatos helyen fogok vacsorázni, ha már városnézésre nincs időm és erőm sem. Meg is találtam a tökéletes helyszínt a híres Kijk-Kubus és az öreg kikötő (Oudehaven) mellett. A jó atmoszféra és a finom étel pipa, meg a nap poénja is egyben, ugyanis az étel elfogyasztása után sikerült bealudnom az asztalnál és a pincér ébresztett fel. Kicsit ciki volt, de végül mindketten nevettünk a dolgon. Másnap délben már otthon is voltam, pár nap múlva a döntőket pedig a kanapéból figyeltem, és valahányszor egy gól után a bíró a karórájára pillantott, elégedetten nyugtáztam, hogy lám, ezt is megoldottam. :)