Nem tűntem el teljesen, csupán az történt, hogy a márciusi müncheni utam óta nem jártam külföldön. Azóta home office-ban toltam a koordinációt és volt dolog bőven, de munkaidőn kívül sem unatkoztam, ugyanis április elején megszületett a második kisfiam. Az utóbbi fényében a home office különösen felértékelődött. Ezt a viszonylag kényelmes otthoni munkavégzést viszont megszakította egy hívás Svájcból, nekem pedig ismét elő kellett készítenem a stadionlátogató bakancsomat.

Idén júliusban Svájc rendezi a női Európa-bajnokságot, mi pedig már rögtön a karácsoni szünet után megkezdtük az előkészületeket. Két kollégám még januárban elutazott Svájcba, hogy felmérje a helyzetet az összes stadionban. Elkészültek a beszámolók, a stadionok megkapták tőlünk a telepítési terveket, amelyek aztán szépen lassan elfogadásra is kerültek, mi pedig április végén már meg is kezdtük a telepítéseket Baselben, ahol minden a terv szerint haladt. Innen mentek a srácok Sionba, utána pedig Luzern, majd pedig Genf volt tervben, de utóbbiaktól kaptam egy kellemetlen hívást, egészen pontosan 2 héttel a tervezett telepítés előtt.

Genf városában a Servette nevű klub használja a Stade de Geneve nevű stadiont, ami az önkormányzat tulajdonában van. Nos, ettől az önkormányzattól hívott egy feldúlt emberke, aki elkeseredetten vette tudomásul, hogy mi bizonyos kameráinkat a stadion betonjába szeretnénk fúrni. Sajnálja, hogy erre januárban rábólintott valaki a helyszínen. Azt, hogy akkor miért nem küldtek valakit, akinek autorítása is lett volna áment mondani a kéréseinkre, inkább hagyjuk is, azt meg pláne, hogy miért vártak ezzel az atombombával egészen mostanáig, amikor már a telepítéshez szükséges felszerelésünk 80%-t importáltuk Svájcba. Csupán a vakszerencsén múlott, hogy épp a Genfbe megkészített felszerelésünk nem ment még ki, így villámgyorsan ki is dolgoztam az akciótervet. Megnyugtattam őket, hogy még a héten elrepülök Genfbe, ahol tartok egy gyors terepszemlét és találok új helyet a kameráinknak úgy, hogy ne kelljen fúrni a betonba.

Múlt hétfő délútán már landoltam is az Alpok lábainál. A repülőből egyébként csodálatos volt a kilátás az Alpok ezen részére - szerencsére ekkor még éppen nem volt borult az idő. Ez azonban megváltozott mihelyst elhagytam a repteret. Délután 5 óra körül landoltam, így nagy városnézést egyébként sem terveztem, de így, hogy cseperegni kezdett az eső, úgy döntöttem, hogy csak a Genfi-tóhoz megyek el. A belváros nincs messze a reptértől, de busszal a dugóban ülve egy örökkévalóságnak tűnt beérni. Összesen másfél órába telt, mire elértem Genf híres szökőkútjához, a Jet d'Eau-hoz, ami 140m magasságba lövi fel a H2O-t. Nézelődtem egy kicsit, megfigyeltem a boldog embereket, meg a tó kristálytiszta vizét és azon gondolkodtam, hogy tökre el tudnám itt képzelni az életet a családommal. A város kellően nagy, de mindenki annyira nyugodt és boldog, a tó pedig gyönyörű, a nem messze húzódó Alpok látványa meg már csak hab a tortán. Viszont cserébe nagyon drága. Annyira, hogy éttermi vacsora eszembe se jutott, csupán egy közeli Meki legolcsóbb menüjére ruháztam be, de még így is 6500 forintank megfelelő összeget fizettem. Oké, ha itt élne a család és a feleségemmel itt vállalnánk munkát, akkor biztosan nem fájna ennyire.

Gyorsan telt az idő, az én szállásom pedig a francia oldalon volt, szóval buszoztam is át a határon, hogy aztán éjjel annak reményében pihenjek le, hogy megszakítás nélkül alhatom végig az éjszakát. Akinek kisababája van otthon, az biztosan megértően bólint. Többé kevésbé sikerült is az alvás, de néha azért így is felébredtem. Részben a megszokás, részben pedig az allergia. Pár napja már folyt az orrom és viszkettek a szemeim.

Reggel sajnos elég ramaty állapotban ébredtem, de megpróbáltam a lehető legprezentálhatóbb állapotba szedni magam. Mire a stadionhoz érkeztem, elég intenzíven esett az eső. Ha belül sír az ember, azt lehet palástolni, most legalább azt is lehetne, ha kívül sem bírnám megállni. A menedzser kedves volt, kávéval kínált és nem győzött elnézést kérni azért, hogy el kellett most ide utaznom. Valami nagyon félrement ezzel, mondta, de megnyugtattam, hogy ne a hibát keressük, hanem próbáljunk megoldást találni, elvégre ezért vagyok itt.

Egy nagyjából 30 ezres stadion a Stade de Geneve és kényelmesen körbejárható. A legfelső sorokban megyünk körbe és viszonylag könnyen megtalálom az alternatív pozíciókat a 6 darab kameránknak (ennyibe kötöttek bele a 10-ből) a menedzser pedig megnyugodott, hogy lett megoldás. Lacafacázni viszont nem volt időm. Kedd délután volt, a felszerelésünknek pedig 6 napon belül meg kellett érkeznie, hogy a telepítés a tervek szerint elkezdődhessen. Felnyitottam gyorsan a laptopomat, megváltoztattam picit a felszerelési listát, majd elküldtem a kollégáknak, akik már készenlétben álltak a raktárban és cselekedtek is. Ezután befoglaltam a fuvart, ami másnap Pesten felvette a raklapot, megtörtént a vámon az import (hosszadalmas és unalmas papírmunka), hétfő reggelre pedig meg is érkezett minden a terv szerint. A srácok épp az utolsó előtti kamerát szerelik fel a stadionban, ahogy ezeket a sorokat pötyögöm, szóval csettintek is egyet elégedetten a pont után.

Most fejeztük be a telepítést Wroclawban is a Konferencia-liga döntőhöz, jövő héten pedig jön Groningen, mert Hollandia használni szeretné a gólvonaltechnológiát a VB selejtezőjükön. Ezzel párhuzamosan aztán jön Svájcban St. Gallen, Thun, majd pedig a végén Zürich, de ahogy a nyár majd elkezdődik, úgy indul el nálunk is az őrültek háza, hiszen az új stadionokat fel kell készítenünk az új BL és EL szezonra.