Nincs megállás, egyre jobban szorít az idő és végig kell látogatni az összes olyan klub stadionját, akik kvalifikálták magukat a soron következő BL és Európa-liga évadjára. Persze csak azokról a stadionokról van szó, ahol még nem jártunk korábban telepíteni, de azért így sem annyira rövid a lista. Következő helyszínnek Girona-t vettem célba. A klubot, amely története során először BL főtáblás, de ha jobban beleássuk magunkat a háttérbe, akkor egyre kevésbé meglepőbb a dolog.

Budapestről Girona legkönnyebben Barcelonán keresztül megközelíthető, ahonnan még 110-km re kell menni északra a francia határ felé. Bevállaltam, hogy két nap alatt lezavarom az egészet, ami húzós, de ha tehetem, igyekszem minél rövidebb ideig távol lenni a családomtól. Így történt, hogy hajnali 3 után csörgött az ébresztő, és fél 5-kor már a reptéren is voltam, hogy fél 7-kor elhagyjam az anyaországot és reggel 9-re landoljak Barcelonában. Amikorra tehát az emberek többsége elkezdi a munkaidejét, én már a barcelonai metróra igyekeztem. A vonatállomásról aztán gyorsvonattal utaztam Gironáig, ami egy kellemes 45 perc. A táj így a Pireneusokhoz közel érve nagyon szép, egymást érik a nagyobbnál-nagyobb hegyek, sziklák és völgyek.

Gironában katalán zászlók mindenhol, ami nem csoda, hisz Katalóniát nem hagytam el, sőt. Itt is ugyanolyan büszke katalán mindenki, mint Barcelonában. A helyi buszjáratok kicsit ritkásak és kacifántosak, nem feltétlenül ott és akkor indulnak a buszok, ahogy azt a Google írja, épp ezért majdnem el is késtem a megbeszélt időpontunkról.

Egy gondolatmenetre még azért kitérek a Girona helyzetére. Mindenki felkapta a fejét, miután a klub a harmadik helyen futott be a La Liga végén, végig szoros csatát vívva a Barcelonával. Ez a kiscsapat 1-2 éve még sehol sem volt, most pedig BL-t játszhatnak. A tündérmeséhez viszont az is hozzátartozik, hogy a csapat részvényeinek 47 %-át az a City Football Group birtokolja, amely a Manchester City-t is többek között. Ez 2017-ét óta van így, szóval ha nem is tegnapelőtt, de azért ez a folyamat elindult már lassan. Akkor volt egyébként az első La Liga szezonja a csapatnak. Sikerült is bent maradniuk, de a következő szezonban már kiestek, aztán jött három év a második vonalban, hogy aztán ismét feljussanak. Az élvonalba való visszakerülésük után a 10. helyen végeztek, idén pedig bronzérmesek lettek. Ez azért így is megsüvegelendő, még ha nem is egy Leicester City történet.

A stadionhoz érve már belenyugodtam, hogy ez egy kemény 2-3 óra lesz, ugyanis nagyon erősen tűzött a nap, az arénát kívülről elnézve pedig nem sok árnyékos rész akadt. Pont ekkor ért véget nálunk itthon az extrém kánikula időszaka, és kezdtem élvezni a kellemes 30 fok körüli időjárást, erre bumm 37. Csöbörből vödörbe.

A helyiek nagyon komolyan vették a dolgot, egy egész akciócsoportot felállítottak a fogadásomra. Ott volt a stadion menedzser, az infrastruktúráért felelős vezető, a technikai vezető és a másik két manusz pozíciójára már nem is emlékszem. Egy gyors meetinggel indítottunk, ahol képeken bemutatták a stadion én pedig elmagyaráztam nekik a gólvonaltechnika lényegét és hogy mit, hogyan, miért és hová telepítenénk. Szerencsére a félautomata lesrendszerrel nem kellett törődnöm, mert azt a La Liga kiépíti minden első ligás spanyol stadionba a nyáron.

Felszerelkeztünk hideg ivóvízzel és nyakunkba is vettük a stadiont. Első gondolatom az volt a nézőtérre érve, hogy meglepő, hogy az UEFA engedélyezte a Girona saját stadionjának használatát, hiszen az aréna se nem nagy, se nem túl korszerű. Bővítés viszont zajlik, a stadion menedzsere pedig magyarázta is, hogy ideiglenes szektorok épülnek a BL miatt. Ha vége a BL-nek, maradnak a szektorok? - kérdeztem, amire egymásra néztek és vállat vonva válaszolták, hogy azt még ők se tudják. Ez nem túl jó hír nekünk, hisz a szektorok visszabontása számunkra azt jelenti, hogy a telepített rendszerünket is újra kell gondolni ilyenkor.

Sebaj, az majd a későbbi Tomi problémája lesz, most azzal főzünk, amink van. Az ember azt gondolná, hogy a kis stadionokban könnyebb a vizit meg a telepítés, de ez téves. Sokszor épp az nehezíti meg a dolgunkat, ha nincs megfelelő tetőszerkezet, nincsenek előre telepített kábelvezető csatornák stb. Ez is egy ilyen helyszín, és minden egyes kamera pozíciójánál kreatívnak kellett lenni, de így sem úsztuk meg anélkül, hogy két kamera számára ne kérvényezzük egy külön oszlop felállítását. Végül is minden megoldható, csak nem mindegy, hogy mi a megoldás és mennyibe kerül, meg mennyi vele a macera. Délután 4 van, járjuk végig a kábelek lehetséges útvonalát én pedig átkozom magam, hogy nem hoztam napkrémet. Érzem, hogy borzasztóan perzsel a nap.

Ahogy épül fel az új szektor, egy olyan helyhez érünk, ahol az egyik elosztó kabinetünknek kell majd lennie, de ez a platform még nincs készen. Átnézem a tervrajzokat és meggyőznek arról, hogy kész lesz a telepítés idejére a kabinetünk pedig nem fog levitálni. Megígérik. Mire végigmegyünk mindenen, már érzem, hogy nagyon sok volt a napból. A folyadékbevitel szerencsére megvolt, de legközelebb ilyen helyzetben nem lehetek ennyire könnyelmű. Be kell kerülnie a hátizsákba annak a fránya napkrémnek.

Azt terveztem, hogy teszek majd egy kellemes sétát a városban, mielőtt este visszavonatozom Barcelonába, ahonnan reggel indul majd a gépem vissza Pestre. Igen, azt terveztem, de nem vagyok túl jól így egyenesen a vonatállomásra sétálok. Szerencsére azért látok szép dolgokat így is, csak nincs elég életerőm ahhoz, hogy értékeljem is.

Nagyjából este 9-re érek a reptérhez közeli hotelembe, az éjszaka viszont nem a legkellemesebb. Ég az arcom, a kezem, meg a tarkóm. A következő küldetésnek valami hidegebb helyet kéne becélozni.