A cégnél töltött első teljes szezonom véget ért az Európa-liga döntővel és jöhetett egy rövidebb pihenés. Azért csak egy rövidebb, mert Júniusban még esedékes volt két Nemzetek Ligája forduló, ahová engem is beosztottak, ráadásul az új szezon kicsivel korábban kezdődött a számunkra, ugyanis az UEFA jelezte, hogy ezúttal már a BL harmadik selejtező szakaszától igényt tartanak a videóbíróra. Ugyanezen a nyáron előléptettek regionális vezetővé is, ami azt jelentette, hogy Anglián kívül az összes európai (UEFA által rendezett bajnokságokban érdekelt) stadionért én feleltem, ami a gólvonaltechnológia és a félautomata les jelző rendszer telepítését és üzemeltetését illeti. Ehhez jött még az is, hogy intenzív tréningek során átképeztek ún. VTG-nek (Video Technical Guarantee), ami annyit jelentett, hogy a meccseken már nem a gólvonaltechnológiával foglalkoztam innentől, hanem a VAR kezei alá kellett egy működő rendszert varázsolnom. Mégiscsak sűrű volt ez a nyár.

Magyarország - Anglia (1-0), Magyarország - Németország (1-1) / Nemzetek Ligája

A Nemzetek Ligájában nincsen gólvonaltechnológia, sem pedig félautomata les jelző rendszer. Egyedül a videóbírót veszi igénybe az UEFA, ezek a fordulók pedig jó alkalmat szolgáltattak arra, hogy bevetésre kerüljek új pozíciómban. Mivel a meccseken kívül nekem már egyéb feladataim is voltak, ezért nem küldtek külföldre és beosztottak a magyar válogatott két meccsére, aminek nagyon örültem. Az öröm mellett persze dolgozott a stressz is, hiszen mégiscsak új volt a pozíció, és noha volt mellettem egy tapasztalt mentor a két meccsen, aki segített, ahol csak tudott, nem volt könnyű dolgom. Már csak azért sem, mert a magyar válogatott hazai meccseire a Puskásban mindig hatalmas kameratervvel készül a TV. Ez azt jelenti, hogy minél több kamerát vet be a produkció a meccs alatt, nekünk annál nehezebb a munkánk, ugyanis minden egyes pályát figyelő kamerát át kell tőlük venni. Az átvett feedeket aztán a szoftverünk segítségével tudjuk a VAR elé pakolni, visszajátszani, menteni, gyorsítani, mindíg ami kell. A lesvonalakat is ezeken a feedeken húzzuk meg.

Még mielőtt valaki maga elé képzeli a romantikus képet, hogy micsoda egy álom lehet egy ilyen meccsen dolgozni, gyorsan el is hesegetném ezeket a gondolatokat. Mivel még kezdő voltam, alig maradt meg valami a meccsekből, annyira koncentráltam a munkámra, hogy nehogy valamit kihagyjak, minden megfelelően működjön, stb. A tapasztalat - ami sok meccs végigcsinálása után jön - már sokat segít, és ha kialakul egy rutin,  akkor az ember a dolga elvégeztével - na meg persze, ha minden úgy működik, ahogy kell - hátradőlhet és nézheti a meccset. Ez viszont még nem itt és nem most történt. Bent a stadionban gyerekek töltötték meg a lelátókat, a válogatottunk pedig bravúrt végrehajtva verte az angolokat, de ezt még csak felfogni sem volt időm, annyi minden zúdult rám egyszerre. A pár nappal későbbi németek elleni meccsre ráadásul jött a német produkció is, így az ő kameráikat is át kellett vennünk. Ez is egy bravúros meccs volt csodás hangulattal és teljesítménnyel, és itt is az volt, hogy vért izzadtam végig a munkám ellátása közben. Viszont a meccs végeztével, miközben pakoltunk, találkoztam Lothar Matthausszal. 

Graz és Kassa

Júliusban elérkezett az ideje az első stadionvizitjeimnek. Ilyenkor az a dolgom, hogy elutazom egy adott stadionhoz és feltérképezem az infrastruktúráját, majd pedig elkészítem a tervet a gólvonaltechnológia, esetleg a félautomata lesjelző rendszer (EPTS) telepítéséhez.

Első alkalommal a Sturm Graz otthonának adó Merkur Arénába látogattam el, hiszen jó esélyük volt bejutni a BL rájátszási szakaszába, ahol az EPTS már követelmény. A gólvonaltechnológia már telepítve volt itt egy ideje, így tehát csak azt a rendszert kellett "továbbfejleszteni" egy kicsit. Mindenki tökre kedves és segítőkész volt velem, ráadásul dolgom végeztével még ebédelni is meghívtak, majd pedig elmondták, hogy miket érdemes megnézni a városban, ha van egy kis szabadidőm délután. Mivel a vonatom indulásáig már csak pár órám volt hátra, csupán egy kisebb belvárosi sétára futotta.

Kassára azért kellett látogatnom, mert a Dnipro csapata az orosz-ukrán háborús helyzet miatt itt játszotta a hazai mérkőzéseit, és egy fordulóra voltak attól, hogy bejussanak az Európa-liga csoportkörébe. A kassai stadion egy új aréna, ami teljesen még el sem készült, ugyanis a kapuk mögötti lelátók még hiányoztak. Itt a legnagyobb gondot az okozta, hogy hová telepítsük majd azokat a kameráinkat, amiket pont ide, a kapuk háta mögött álló lelátók tetejére szoktunk rögzíteni. Megoldás márpedig mindig van és most is kitaláltunk valamit, a kivitelezésre viszont végül nem került sor, mert a Dniprót kiejtette az AEK Larnaca, ahogy a BL-ben a Grazt is a Dinamo Kijev.

Ferencváros - Qarabag (1-3) / BL, harmadik selejtezőszakasz, visszavágó

Az első meccsem, ahol már mentor nélkül, egyedül vetettem be magam. Illetve nem teljesen, ugyanis kaptam egy német kollégát, aki szintén kezdő VAR-os volt. Ketten egészítettük ki egymást a mély vízben, ő ismerte a mellúszást én meg a pillangót. A kameraterv szerencsére nem volt túl nagy, de mivel mindketten tapasztalatlanok voltunk, rengeteg munkaórát öltünk bele abba, hogy minden elkészüljön. Ezek a meccsek még nem kapnak akkora figyelmet, így a TV sem pörögte túl magát. Meccsnapon érkeztek dél körül, tehát nem volt sok idő tesztelésekre, meg hibákra. Minden feednek működnie kellett elsőre. Ez a pillangóúszás kategória volt, tehát az én reszortom, de szerencsére meg tudtam ugrani a feladatot. Német kollégám kiváló mellúszó, a hangtechnikát vette a nyakába, s noha döcögősen indultak a dolgai, meccsnapra ott is összeállt minden. Sajnos a Fradit eléggé lesimázta a Qarabag, ami nemcsak azért keserített el, mert a magyar csapatoknak mindig szurkolok, hogy a lehető legtovább jussanak, de munkaügyi szempontból is. Ez ugyanis azt jelentette, hogy fel kell szerelni majd a Qarabag stadionját gólvonaltechnikával és EPTS-el Azerbajdzsánban. Easy.

Bodo/Glimt - Dinamo Zagreb (1-0) / BL, rájátszás, odavágó

Voltam olyan szerencsés, hogy az egyik legextrémebb helyszínt kaptam meg a rájátszásoknál. Bodo egy Norvégia északi részén fekvő kis kikötőváros és tipikusan egy olyan helyszín, ahová biztosan sosem jutottam volna el, ha nem az a munkám, ami. Már az iderepülés is körülményes és hosszú volt, abba meg bele sem akarok gondolni, hogy milyen volt a kamionsöfőrnek, aki a Pest melletti telephelyünkről idevezette a vasat. Viszont minden annyira más itt a világ végén - a környezet, az emberek, az időjárás meg úgy az ember közérzete is globálisan nézve. Mintha az itt eltöltött 4 napom alatt ki lett volna ragadva az életemből és egy másik filmben lett volna lepörgetve. Hosszú fjordok felett, tűhegyes, sziklás hegyek között landolt a gép, a repülőtérről pedig 15 perc gyalogútra volt a stadion. A levegő olyan tiszta volt, hogy azt éreztem, mintha a tüdőm extra kapacitásra tett volna szert. 

A csapat otthona, az Aspmyra egy kicsi, kb. 8 ezer férőhelyes stadion. Fura volt, mert az ember egyáltalán nem azt érezte, hogy egy BL rájátszásra készül itt. Sokkal inkább mintha egy NB3-as csapat bajnoki meccse előtt állnánk, ami egybeesik a falunappal. Merthogy a helyi szervezők igazi falunapi hangulatot teremtettek - sütögettek a helyszínen, készítették nekünk a kávét és szólt a skandináv mulatós zene. Esténként egész éjfélig világos volt és nagyon kellemes volt meló után sétálgatni a főutcán a kikötő mellett és magunkba szívni az egész hely atmoszféráját. Sörözni is beültünk egy jó kis helyre, de az a helyzet, hogy ez az ország nem a magyar pénztárcákhoz alkalmazkodik. Ha jól emlékszem 5 ezer forintnyi norvég koronát fizettem egyetlen korsó sörért.

A Bodo/Glimt ezidáig is megleptéscsapatnak számított, de a legtöbb szemöldököt biztosan ez a meccs biggyesztette fel, ugyanis meg tudtak verni egy stabil, európai porondon tapasztalt együttest. Igaz, hogy a Zagreb egy héttel később vágott nekik egy négyest és ezzel az Európa-liga csoportkörébe kerültek a norvégok, de ez is hatalmas dolog volt a helyieknek. Számomra pedig ez az egész 2 újabb idevezető utat jelentett az ősszel, de ez már egy másik történet.