Márciusban a női BL is elérkezik az egyenes kiesős szakaszához. Náluk még az őszi meccsek rendje nem változott a férfiakkal ellentétben. Ők még mindig 4 fős csoportokba osztva játszanak, az első kettő pedig továbbjut. Mivel a főtáblán csak 4 csoport van, ezért az egyenes kieséses szakaszba 8 csapat jut csak be, tehát egyből a negyeddöntők következnek. A Bayern München női csapata az edzőkozpontjukban lévő mini stadionban játszik majd, ahol még ezidáig nem volt szerencsénk telepíteni semmit. Na, de majd most! Villámlátogatás Münchenben - reggel 8-kor indul a gépem Pestről, este 10-kor pedig már repülök is vissza. Mi minden fér bele ennyi időbe?
Persze ahhoz, hogy én reggel 8-kor fel tudjak emelkedni a főváros fölé, nem 6 körül kell felébredni. Sőt. 6-ra már a reptéren voltam, szóval az 1 nap itt számomra majdnem szó szerint 24 aktív órából állt. Délelőtt 9:30-kor landoltam, a hideg még jobban csípett, mint otthon. A Campus kint van teljesen a város északi szélén, tehát épp útba esik a reptér felől, de így is másfél órába tellett odavergődnöm.
A recepciónál Nicole Rolser fogadott, aki nemrég még a Bayern játékosa volt, de azelőtt a Liverpoolban is megfordult. Manapság amolyan event manager a klub női részlegénél. Lementünk a pályára, megbeszéltük a követelményeket, majd pedig bemutatott a helyi technikusoknak, akik aztán átvették tőle a stafétát. Elindultunk hát felfedezni a stadiont, ami a maga 2500 férőhelyével az eddigi legkisebb, ahol felmérést végeztem.
Összesen 10 kamerát szeretnénk a félautomata lesjelző rendszerhez telepíteni, ez pedig ilyen pici stadionoknál nagy kihívást tud jelenteni. Minél magasabbra tesszük ezeket a kamerákat, annál jobb látómezők állnak rendelkezésünkre, a Bayern München Campus stadionjának viszont 9 méter a legmagasabb pontja, így különösen ügyelnem kellett arra, hogy a lehető legjobb pozíciókat találjam a kameráknak. A kábelútvonalak miatt itt most nem kellett aggódnom, mert a stadion ragaszkodott hozzá, hogy mindenhová az ő embereik húzzák a kábeleket. Áh, csak nyugodtan. Egy gonddal kevesebb.
10-ből 9 kamerának találtunk helyet a nézőtér feletti oszlopokon, viszont az egyik kapu mögötti kamerát csak a tetőn tudjuk elhelyezni. "Nem gond, ha a tetőre kell menni? Nem vagy tériszonyos?" - kérdi tőlem a kísérőm, látszólag komolyan gondolva. Egy pillanatra eszembe jut, amikor az Estadio da Luz tetején lévő catwalkon lógtam fél testemmel kifelé a semmibe (természetesen hevederrel kibiztosítva), miközben egy kamerát szereltem, de aztán gyorsan visszazökkenek a jelenbe és mosolyogva mondom, hogy rendben leszünk.
2 óra. Kereken ennyi időt töltöttem a Campusban, és ebbe már azt is beleszámolom, hogy megmutatták az edzőpályáikat, meg a komlexumot úgy cakompakk. Miután elbúcsúztunk, elővettem a telefonom és elkezdtem agyalni, hogy mit csináljak itt estig. A BMW múzeum nincs túl messzire, lehet hogy azt megérné megnézni, el is buszoztam hát odáig, gyorsan kajáltam egyet, aztán befizettem egy túrára. Nem vagyok egy nagy múzeumjáró, de az autókat szeretem, mégha a BMW-től nem is esek hasra. Na és persze a BMW múzeum hozza is azt, amit az ember úgy nagyjából elvár ilyenkor. Rengeteg érdekes infó, gyönyörű autók és motorok a kezdetektől egészen a jövőt körvonalazó típusokig. Lövök pár képet és egy kis ideig elidőzöm a Z8-as mellett és felidézem serdülőkorom Need for Speed: Hot Pursuit 2-es veretéseit. Délután 4-re viszont itt is végeztem. Továbbra is adja magát a kérdés, hogy mit csináljak még itt estig?
Oké, veszem az irányt a belvárosba és körülnézek a Marienplatz környékén. A sétálóutcák megtelnek Celtic drukkerekkel. Este Bayern-Celtic BL meccs van, a skót szurkolók pedig már nem fáznak. Felső nélkül, egymásba kapaszkodva éneklik a szurkolói nótáikat, miközben lötybölik a sört mindenfelé. Végig érezni a levegőben az intenzív sörszagot. Egy ideig még járok-kelek és figyelem a körülöttem zajló fesztivált, viszont én a skótokkal ellentétben igencsak fázom már. Azt is kezdi érezni a szervezetem, hogy hajnali 4 óta talpon vagyok és ez így együtt már nem kellemes. Szívem szerint még lófrálnék itt kicsit, de végül úgy ítélem meg, hogy bölcsebb, ha elindulok a reptérre és pihenek, amíg nem indul haza a gépem. Éjjel 2-kor aztán már a saját ágyamban hajtom álomra a fejem.
Nagyjából ennyi fér hát bele egy napba, ha az ember otthon ébred, otthon fekszik le, de a kettő között még Münchent is megjárja.
