Ahogy Július 31.-én véget értek a BL selejtezők második sorozatának meccsei, és kiderült, hogy kik azok a csapatok, akik a harmadik körben tovább folytathatják útjukat a főtábla felé, az ölünkbe hullott egy csomó olyan stadion, ahol még nem jártunk előtte. Volt tehát két hetünk, hogy leszervezzük velük a vizitet, a harmadik selejtezőszakasz után ugyanis meg kell, hogy kezdődjön a telepítés minden olyan stadionban, ahol BL rájátszást fognak rendezni.

Jagiellonia Bialystok - Stadion Miejski w Bialymstoku

Története során először lett lengyel bajnok a Jagiellonia. Tavaly a Rakow vitte véghez ugyanezt és ez mind azt mutatja, hogy mennyire színes és kiszámíthatatlan a lengyel bajnokság. Aug. 7.-én, szerda reggel 8-kor már landoltam is Varsóban, hogy aztán a bérelt kocsival nyakamba vegyem a lengyel utakat. Szégyenszemre nem néztem utána annak, hogy merre vannak a fizetős utak, erre már csak az autóban ülve eszméltem rá (mentségemre szóljon, hogy brutálisan el voltam havazva munkával a napokban, így az utazásra való alapos felkészülést most kihagytam). Mivel egy villámgyors utánanézést követve nem találtam erről egyértelmű infót, ezért úgy döntöttem, hogy nem megyek fel az autópályára, ezzel viszont megtoldottam az utat + másfél órával. Ez azért volt fájó, mert nem volt időm megebédelni, így is negyed órát késtem a stadionból a megbeszélt délután 13:00 helyett. Nagyon frusztrált ez is, mert utálok késni.

Két kollégám már a helyszínen volt, hiszen este a Bodo/Glimt-el játszott a csapat és izzították a VAR-t. Meg is lepődtek, amikor betoppantam, de nem zavartam őket sokáig. Fejest ugrottam a stadionba. Előállt ismét a klub versus stadion tipikus esete, amikor is a klub nem kommunikálja le rendesen a stadion vezetőségével, hogy érkezem, na meg, hogy mi a teendő velem, ha már itt vagyok. Ez olyan stadionoknál szokott előfordulni, amelyek nem a klub tulajdonában vannak. Persze ilyenkor ez mindig nekem kínos, mert a stadion emberei forgatják a szemüket, hogy ők erről nem tudtak, ráadásul most épp meccsnap is volt, szóval ezer más dolguk is lett volna. Na jó, mindjárt kerítenek valakit, aki ismeri a kábelútvonalakat, addig felmehetek a tetőre és megjelölhetem a kamerák helyeit. Tök szép stadion egyébként és ahhoz képest, hogy nem a klub a tulajdonos, minden piros-sárgában pompázik, ezek márpedig a klub színei.

Ahogy ezzel megvoltam, mondták, hogy még 2 órát legalább várnom kell, mert most nincs itt a mindent is tudó fazon. Hát ez óriási. Jó, hát ez van, lementem a kollégákhoz, addig is segítkeztem nekik a meccsre való felkészülésben, de már rohadt éhes voltam. Amikor az illető a kereken letelt 2 óra után sem érkezett, fogtam magam és elindultam megkeresni. Valahogy elkeverdtem a menedzsment irodájába, ahol aztán egy fontosnak tűnő embernek elmondtam, hogy ki vagyok és miért jöttem. Innentől kezdve 10 perc alatt hozzám rendelték azt a fazont, akire szükségem volt. Persze egy kicsit azért megijedtem, amikor 30 percen át keresett egy rejtett kábelútvonalat, mert nem volt benne biztos, hogy merre van, de végül meglett minden, én pedig már száguldottam is a belvárosba, hogy a kimaradt ebédet egy gazdag vacsorával pótoljam. Mikor megraktam a bendőm, eleredt az eső, így csak egy gyors körülnézésre futotta, de így is hullafáradtan dőltem be az ágyba a hotelben.

FCSB - Stadionul Steaua

Csütörtök reggel visszavezettem a varsói reptérre. A bialystoki stadionban elmondták, hogy erre az autópályaszakaszra nem kell fizetni, így most nyugodtan és zavartalnul suhanhattam. Bárcsak tudtam volna ezt már az odaút előtt is. A bukaresti reptéren délután 1 körül landoltam, és mivel rengeteg menedzselni való dolgom volt, taxit fogtam, hogy gyorsabban beérjek a hotelbe. Busszal ez másfél óra lett volna. A reptéren állomásozó taxisok nagy része nem fogadott el kártyás fizetést, így már azon voltam, hogy megkeresem mégis a buszt, amikor odajött hozzám egy taxis, hogy nála lehet kártyázni, ha gondolom. Naná, hogy gondolom. A taxi mellett ki volt írva egy táblára, hogy 3.50 lei/km. Ki is számoltam gyorsan, hogy ez kb. 75 lei lesz a hotelig, vagyis nagyjából 6 ezer forint. Beszállás előtt rákérdeztem, hogy tényleg ennyi lesz-e, mire a tag azt válaszolta, hogy nem tudja előre megmondani, mert a forgalomtól függ, de nagyjából 110 lei. A táblát ne nézzem, mert az már régi. Nem értem, hogy miért nem volt ez elég ahhoz, hogy faképnél hagyjam és buszra szálljak. Valószínűleg a rengeteg munka és az, hogy mindenfelé cikáztak a gondolataim. 

A városba menet persze dugó volt. A taxióra kikapcsolva. Nem működik, mondja a sofőr, aki aztán kedélyesen kérdezgetett, beszélgettünk mindenféléről, már-már eloszlottak a kételyeim, amikor egyszer csak, nagyjából 2 km-re a hotelemtől azt látom, hogy bekapcsolva van a taxióra és 600 leinél jár a számláló. Gyorsan átszámoltam, és kikerekedtek a szemeim. Ez 47 ezer forintnak megfelelő összeg. Olvastam régebben híreket a pesti taxis hiénákról, akik bulizó külföldieket húznak le mocskosul, akik ha nem akarnak fizetni, akár még verést is kaphatnak. Sosem gondoltam volna, hogy én valaha is belesétálhatok egy ilyen csapdába. Reflexből leállítottam a taxist és kérdőre vontam, hogy mi akar lenni ez az összeg. Sofőröm először nyugodtan magyarázta, hogy ez a dugó miatt van, és hogy ő szólt előre, hogy nehéz megmondani a végösszeget. Ember! Ennyi pénből letaxizhattam volna a Fekete-tengerig meg vissza! Áh, rosszul tudom, mert nem vagyok helyi. Ez itt ennyi. Na, én ezt nem vagyok hajlandó kifizetni. Felezze meg, és bár még az is sok, de kifizetem. Emberünk erre rám zárta az ajtókat és agresszívra váltva fenyegetni kezdett, hogy ha nem fizetek, akkor pórul fogok járni, majd elkezdett telefonálni románul valakivel, miközben végig szúrós szemmel nézett rám.

Így utólag, tiszta fejjel végiggondolva sok másféle módon cslekedhettem volna, hogy kimásszak a helyzetből. Hivhattam volna mondjuk rendőrt. Lehet, hogy csak meg akart félelmíteni és ha ezt látja, akkor elenged. Persze, ha valóban odáig fajult volna a dolog, hogy kijönnek a rendőrök,  akkor gondolom vesztettem volna jópár órát a helyi rendőrségen vallomástétellel meg egyebekkel. Ez nekem nagyon nem fért volna bele, mert így is éjfélig dolgoztam a hotelben. Azt kellett volna tennem, hogy nem állítom meg, hanem hagyom, hogy elvigyen a hotelig, ott viszont szó nélkül kiszállok és befutok a recepcióra. Nem ezt tettem, mert végigfutottak az agyamon a pesti taxis hiénákról szóló cikkek és kifizettem az összeget. A csávó kinyitotta az ajtót és "Fuck-off"-al búcsúzott. Ez valyon itt azt jelenti, hogy "Üdv Romániában"?

Elgyalogoltam a hotelig, és elmeséltem a recepciósnak a dolgot, aki nem győzött ámulni az egészen, és rengetegszer elmondta, hogy nagyon sajnálja. Az ilyen emberek miatt vannak oly sokan rossz véleménnyel erről az országról és ez nagyon káros. Na, de lezárva a dolgot, legyen ez tanulópénz, de ne csak nekem, hanem esetleg azoknak is, akik ezt elolvassák. Akármilyen elfoglaltak is vagytok, mindig nézzetek utána alaposan mindennek, mielőtt külföldre utaztok. Ha ezt én is megteszem, akkor pl. tudhattam volna, hogy van itt Uber is és őket hívom ahelyett, hogy beszállok egy random taxiba.

Frusztráltan kezdtem meg tehát a munkámat a hotelben. Le kellett szerveznem egy csomó telepítést, megtervezni azt, hogy hová milyen kamerák menjenek, megrendelni a szállítást, egyeztetni a stadionokkal és még a bialystoki riportot is meg kellett csinálnom, hisz nem várhatott másnapig a dolog. Éjfél után hajtottam le a laptopot.

Péntek reggel aztán irány a Stadionul Steaua. Az egykor szebb napokat is megélt FCSB (régi nevén Steaua Bucharest) itt fogja játszani a BL rájátszást, ha túléli a harmadik selejtzőszakaszt (Narrátor: "De nem élte túl). A klub képviselője már várt rám és hosszasan meséli, hogy mennyire pórul járt a klub a sok bírósági huzavona után, mivelhogy a CSA Steaua-val való hosszas pereskedésük következménye az is, hogy nem használhatják hivatalosan a "Steaua" nevet. Most viszont kénytelenek ebben a stadionban játszani majd. Ez nem a sajátjuk. Ők a nagy Nemzeti Stadionban vannak otthon, és majd a főtáblás meccseiket is ott fogják játszani, de most ezt az egy meccset itt kell majd. Nem mondja miért, én meg nem kérdezem. 

Kiderül, hogy a stadion személyzetével itt is félrement a kommunikáció. Ők azt hitték, hogy hétfőn jövök majd. A technikai vezető nincs ma nincs itt és nem is tud jönni. A tag, aki körbevezet, nagyon sajnálja, de reméli, hogy valahogy megtaláljuk majd a kábelútvonalakat. Spolier alert, megtaláltam, de nem volt egyszerű, és a tag nem volt nagy segítségemre ebben. 

Gondoltam, hogy túl vagyok a nehezén, hiszen a kamerák pozícióit már nem lehet túl bonyolult megtalálnom, ráadásul van "catwalk", az pedig mindent megkönnyít. Igen ám, de ez nem olyan "catwalk", mint a legtöbb, amin már megfordultam. Ennek ugyanis nincsenek korlátai. Sétál az ember a platformon, mellette két oldalon pedig a nagy semmi. Szerencsére egyáltalán nem vagyok tériszonyos, sőt, helyenként élvezem is a magasban járkálást, viszont telepítés szempontjából feladta a leckét a dolog. 

Hosszú nap volt. A reptérre délután 3 körül buszoztam ki, a járatom vissza Pestre viszont csak este 11-kor indult. Kerestem egy kényelmes helyet, feltankoltam kajával, meg kávéval, aztán munka egészen kapunyitásig. Éjjel 1 órára értem haza és nagyon vágytam a hétvégi pihenésre, mert tudtam, hogy az előttem álló 2 hét brutális lesz.