Tény, hogy papíron nem épp a leghangzatosabb párosításokra kapom meg a beosztásomat mostanában, de én mégis szeretem a kevésbé, sőt egyáltalán nem mainstream helyszíneket. Ezekre a helyszínekre még a futballdrukkerek közül is csak a legelvetemültebbek látogatnak el, szóval van a dolognak egyfajta romantikája. Na meg mikor máskor néznék meg egy RFS - Anderlecht meccset, hacsak nem meló közben? Na, ugye!
Szóval megint Riga. Szeptember elején voltam itt site visiten, szóval nem vakon jöttem. A dolog viszont most sem olyan egyszerű, mert a furgonok Pestről mentek és én voltam az egyik szerencsés sofőr. Budapestről Riga nagyjából 1600 km., erre pedig úgy számoltam, hogy két napnak elégnek kell lennie. Hétfőn reggel indultunk a kollégámmal, akinek jogosítványa ugyan nincs, de lelki segítséget mindenképp tudott nyújtani az úton. Az első nap különböző problémák miatt nem tudtunk annyit haladni, mint amennyit terveztem, így Varsó helyett csak Katowicéig mentünk. Ez így para volt, mert a lemaradást másnap kellett behozni, az meg 1000 km. vezetést jelentett Katowicétől Rigáig. A legrosszabb szakasz Litvániában jött, ahol nem volt autópálya, és a táblák sem jelezték egyértelműen, hogy hol mennyi a sebességkorlátozás, de cserébe 5 km.-enként voltak kitéve a sebességmérő kamerák. Mivel táblák hiányában nem mindig voltam biztos benne, hogy mehetek-e adott szakaszon 110-el, inkább tartottam a 90-et, de ennek sokszor az lett a vége, hogy a kamionok szanaszét villogtak, meg túrtak volna le az útról. Szerencsére Lettországban az út utolsó 90 kilométerére már normalizálódott a helyzet, de ki lehet találni, hogy 1-től 10-es skálán mennyire voltam fáradt, mire kedd este 10-re megérkeztünk.
A velem utazó kollégámnak ez volt az első külföldi kiküldetése, szóval megfelelően lelkes, jókedvű és optimista volt végig ahhoz, hogy valamennyire szinten tartsa az én lelki állapotomat is, mert sok pihenésre nem volt idő. Másnap reggel már csapattuk is a stadionnál a szokásos műveleteinket. Ez a stadion viszont nem egy szokványos terep. Mivel az egyik oldalon végképp nincs lelátója, sőt semmiféle konstrukció nincs ott a nagy kivetítőn kívül, ezért a kábeleket minden meccsen nekünk kell oda kihúzni, meccs után pedig elpakolni. Ez a művelet nagyjából egy plusz másfél óra munkát jelent mindkét napon. Ehhez jön még a szitáló havas eső, meg a ködös szürke égbolt, ami egész nap oltja belénk a melankóliát.
A munka rám eső részével egyébként meglepően hamar sikerült elkészülnöm, de a gólvonaltechnológiánál voltak megoldásra váró dolgok, és mivel az azzal foglalkozó kolléga nem volt tapasztalt, ezért a nap maradék részében azzal foglalkoztam leginkább. Este 8-ra tudtuk befejezni a melót, így volt idő letusolni, meg vacsizni egyet a belvárosban, mielőtt helyi idő szerint 22:00-kor elkezdőtt a Bayern - Benfica, amit mindenképp nézni akartam... Utána meg mielőbb elfelejteni. Borzasztó. Rég nem láttam ilyen gyáván játszani a csapatomat.
Meccsnap. Az időeltolódás miatt este 22:00-kor kezdődik a csörte. Délben battyogunk ki a stadion mellé és nagy sóhajokkal nyugtázzuk, hogy hosszú nap vár ránk. Viszont onanntól kezdve, hogy bekapcsoljuk a rendszert, nincs megállás és repül az idő. Egyszerűen annyi problémamegoldás szakadt a nyakamba, hogy még a stadionba se volt időm bekukkantani aznap. Jó, hát itt mondjuk az atmoszférát úgy sem tudtam volna úgymond magamba szippantani, mert nem volt mit. Nagyjából 4 ezer ember lehetett a stadionban, ami félháznak felel meg. Aztán Lettországban eleve nem arról híresek az emberek, hogy fanatikusan szeretik a futballt, az RFS ráadásul egy viszonylag fiatal klub, tehát még nem is alakult ki köréje egy nagyobb szurkolói bázis. Belgiumból sem jöttek túl sokan, szóval a stadion mellett elhaladó gyorsvonat hangja nagyobb volt, mint a közönségé.
Az RFS egyébként meglepően agilisan kezdett az első félidőben, de gyorsan el is fáradt. Az Anderlecht a második félidőben kezdte érezni, hogy megfoghatják a házigazdát, akik ekkor már levegőt is alig kaptak. A gól meglehetősen sokáig váratott magára, de 10 perccel a vége előtt a belgák egy hatalmas bombával szerezték meg a vezetést. Szinte biztos voltam benne, hogy ez eldőt, de nagy meglepetésre a hazaiak egy utolsó, fáradt támadást indítottak, és összehozták az egyenlítést. A kilátogató hazaiak így mosolyogva térhettek haza éjfél után.
Ránk még persze várt egy hosszú pakolás, ami az írásom elején említett kábelek miatt volt különösen bitang szar. Hajnali fél háromkor végeztünk mindennel, de legalább úgy feküdhettem le, hogy nem kell hazavezetnem, mivel a furgonok maradtak a helyszínen. Néha az ilyen kisebb dolgokban kell megtalálni az örömöket.
Viszonylag ki is tudtam pihenni magamat, mivel csak késő délután indult a gépem pénteken, ráadásul egy kisebb városnézés is belefért még a napba, aminek a csúcspontja a helyi sör volt. Meglepően finom a lett sör, ha valaki erre jár, mindenképpen próbálja ki. Nálam a csehek utána eddig ők a legjobbak sör terén!
