A BL és az EL új rendszere azt is jelenti, hogy januárban is rendeznek két fordulót, ami a meleg otthon kényelmes fotelében ülő szurkolónak jó hír, a játékosoknak, vagy éppen a meccsen dolgozóknak viszont aligha. Nem is azzal van baj igazán, hogy több meccs van, tehát több a meló, hanem azzal, hogy januárban rohadt hideg tud ám lenni és még a kábel is megmerevedik az ember kezében, ha röpködnek a mínuszok. Egyetlen szerencsém, hogy a hetedik meccsnaphoz nem valami skandináv helyszínt kaptam, hanem csak a szomszédos Pozsonyba kellett elugranom.

Vasárnap késő este érkeztem a szlovák fővárosba, és ahogy taxiztam a hotel felé, ismét csak el kellett képednem azon, hogy mennyit fejlődött ez a város azóta, amióta itt laktam (2015-ben költöztem el). Már-már egy valóságos modern, nyugat-európai város benyomását kelti helyenként. Most viszont nem azért jöttem, hogy nosztalgiázzak, hanem hogy letoljak egy BL meccset. Rég volt már ilyen, ugyanis 2 éve melóztam utoljára a BL-ben a Benfica - Club Brugge nyolcaddöntőn, azóta csak Európa-liga, Nemzetek ligája, Eb selejtező meg egy női BL jutott.

A legnagyobb különbség az Európa-ligához képest az, hogy ide furgonok helyett kamionnal járunk. A kamionban máshogy néz ki a szerverek elosztása, más a munkaállomás és mivel itt a félautomata lesrendszert is alkalmazzuk, meg még ezzel együtt egyéb más szolgáltatásokat is nyújtunk, ezért több mindenre kell figyelni és sokkal bonyolultabbak a műveletek. Férfiason bevallom, izgultam ám rendesen.

A Slovan stadionja munka szempontjából az egyik legjobb, ahol valaha is dolgoztam. A kamionunk fedett helyen áll, ezért ha rossz az idő, nem áznak a kábelek és mi sem fagyunk széjjel, miközben csináljuk a dolgunkat. A pálya széle gyalog egy perc, a tetőn pedig végig szervizjárda, ahová több oldalról is mennek a liftek. Ehhez jön még a végtelenül kedves és segítőkész személyzet, akikkel örömmel gyakoroltam az oly régen használt - így alaposan berozsdásodott - szlovák nyelvtudásomat. 

A meló lassan, komótosan indult, viszont hétfő délutánra belelendültünk és egész szépen ledaráltuk, amit le kellett. Tegyük hozzá, hogy a technika is jó kedvében volt, így nem sokat kellett bajlódnunk a szerverekkel, vagy egyéb dolgok helyreállításával sem. Mivel emberi időben - este fél 7 - végeztünk, ezért rákerestem egy jó kis étteremre, amit nagyon szerettem még anno, mikor itt éltem. Most is létezik, nyitva volt, így meglátogattuk, hogy megpakoljuk a hasunkat az isteni csirkeszárnyaikkal és oldalasaikkal.

Kedden aztán délelőtt 11-kor kezdtünk és tudtuk, hogy ez egy baromi hosszú nap lesz. Na nem azért, mert aggályaink voltak a rendszerünk kapcsán, hanem mert meccs után a szokásos rámoláson felül még a félautomata lesrendszer 10 db kameráját is le kellett szednünk a szervizjárdáról, hiszen a Slovannak ez volt az utolsó BL meccse, mivel nem volt esélyük a továbbjutásra. Reggel pont azon gondolkoztam, hogy mire elkezdődik a meccs, már akkor itt leszünk 10 órája, és hol lesz még a vége (Spoiler: 15 óra munka lett a vége).

Napközben is éreztem ám a hideget, mert szöszmötöltem az egyik antennánkkal a szevizjárdán nagyjából másfél órátn át. Itt kezdtem el szidni először az új rendszert a januári meccsek miatt. Ezek után javarészt a kamionban voltam már, ott pedig természetesen nem kell vacogni, noha meló volt így is bőven. 

A meccs kapcsán a tippünk az volt, hogy a Stuttgartot esetleg elkaphatja a Slovan legalább egy döntetlenre, ehhez képest eléggé egykapuztak a németek már a meccs elejétől. A mobilomon közben figyeltem a Benfica-Barcelona csörtét, és átkoztam a sorsot, hogy pont erről maradok le. A Stuttgart mindenféle nehézség nélkül vágott kettőt, de miután a Slovan szépített, azonnal lőttek még egyet, csakhogy biztosra menjenek. Így búcsúztak a szlovák bajnokok a hazai közönségüktől, akik végig érezték-tudták, hogy ez a csapat bőven nem Bl szint, mégsem hiszem, hogy bánták volna az egész BL kalandot. 

A meccs végét jelző sípszó pillanatában -3 fokot mutatott a hőmérő. Irány fel a szervizjárdára. Szerencsére 4-en voltunk a feladatra, így másfél óra alatt lebontottuk a kamerarendszert, aztán jöhetett a pakolás fennmaradó része. Mire végéztünk, már csak mi árválkodtunk a stadionban, meg a biztonsági őr, aki alig várta, hogy lehúzzuk a rolót és mehessen ő is aludni. Éjjel kettő - piros orrok, a lépcsőkhöz odafagyott sör, a vendégszektor szétzúzott mellékhelyiségei (német elegancia), távozásunkkor lekapcsolt világoskék fények sziasztok!