VARshow

Sparta Prague - Galatasaray (Európa-liga, nyolcaddöntő rájátszás, visszavágó)

2024. február 26. - Mögi

sparta_galata.jpgA téli álom után ismét megkezdődött az európai kupaporond, én pedig a Sparta Prága meccsére lettem beosztva. Az őszi csoportmeccseken dolgoztam már itt két hazai meccsükön is, szimpatikus a csapat, viszonylag könnyű eligazodni a stadionban, ráadásul még közel is van. 

Kedd reggel indultunk Budapest mellől a furgonokkal. Na igen, nem mindig csak röpködés van ám. Ha így hozza a szükség, akkor vezetni is kell a furgonokat, amelyek tulajdonképpen a munkaállomásaink is a meccseken. Európa-ligára két furgonnal szoktunk menni. Az egyik a gólvonaltechnikához van, a másik pedig a VAR. Ebben ülnek a meccs alatt a bírók is és ez az én munkaállomásom. A cél az volt, hogy délután 3 körül megérkezzünk a stadionhoz, ami lehetőséget adott volna még arra, hogy melózzunk egy kicsit és jobb pozícióban kezdjük a másnapot.

Ez végül nem történt meg. Brünben dugóba kerültünk, majd később a prágai közlekedés sem volt kegyes hozzánk, a tervezett 3 helyett pedig este 6 után érkeztünk csak meg. Cserébe viszont jól szórakoztam azon, ahogy a kollégám magyarul káromkodik a cseh sofőröknek a vélt, vagy valós közlekedési sérelmei közben.

A késői érkezés miatt már csak annyi fért bele, hogy leparkoljunk és áram alá tegyük az autókat. Gyors betekintés a stadionba, aztán irány a hotel, majd pedig vacsi a kötelező prágai sörrel. A Letná stadion nem messze van a vártól, a környéke pedig egész nyüzsgős még késő este is. Itt-ott már Galata szurkolókat is látni, de meccshangulat még nincs.

Másnap aztán durr bele. Rengeteg a meló, mert estig meccs állapotba kell hozni mindent. Be kell pöccenteni a szervereket, át kell venni a TV-től  az összes pályára néző kamerát, be kell lőni a pályaszéli monitort (ezen nézi meg a bíró azokat az eseteket, amelyekre a videóbíró kéri), be kell állítani a kommunikációs egységeket, működnie kell a tableteknek, amiket a csapatorvosoknak készítünk elő és végül a grafikát is meg kell oldani köztünk, a TV és a nagy kivetítő között. Ha minden működik elsőre, ahogy kell, akkor nyert ügyünk van és egész gyorsan el lehet készülni (a rekordom délután 5 óra), de lehet ám szívni is, hiszen a technika ördöge nem szeret unatkozni. Most is ez történt és este 20:30-kor szabadultunk, de minden működött, ahogy végül mindig. A környékbeli éttermek már mind csordultig tömve, de nagy nehezen sikerül találni egyet, ahová még beférünk. Két felvidéki magyar, egy szerb és egy bolgár alkotja a csapatot, eszünk egy jót és egy korsó Pilsner is lecsúszik.

Csütörtökön 10:30-kor kezdünk, szerencsére minden klappol, úgy indul el a rendszer, ahogy előző napon itt hagytuk. A meccsnapokon percre pontosan meg van adva, mikor milyen tesztet végzünk el, a protokollt pedig szigorúan be kell tartani. Lemegy a tesztünk a TV-vel, teszteljük a grafikát és a kommunikációs egységeket is. Ebéd és egy kis szünet után jön a leskamerák kalibrálása, majd pedig a kamerák szinkronizálása. Meccs előtt másfél órával érkeznek a bírók és velük is végzünk egy átfogó tesztet. Vicces egyébként, hogy minden bírónak külön technikája van arra, hogyan teszteli a gólvonaltechnológiát. Vannak, akik nagyon precízek és milliméterre pontosan letesztelik, vannak akik teljesen valószerűtlen helyzeteket próbálnak előidézni, hogy valahogy palira vegyék a rendszert (hallottam, hogy egyszer Olaszországban esernyőt tartottak a labda fölé, hogy a kamerák ne lássák), és vannak olyanok is, akik csak gyorsan le akarják tudni az egészet. Mivel esett az eső, most az utóbbi történt. A sporik valószínűleg siettek vissza a meleg öltözőbe.

20240222_204446.jpg

A bírókkal való tesztelés után általában van időm meccs kezdésig, és ilyenkor szeretem kicsit körbejárni a stadiont, hogy magamba szívjam a hangulatot. Nézem egy kicsit a melegítő játékosokat, meg a szurkolótáborokat, ahogy hangolnak a meccsre. A Spartát óriási ováció fogadja, Icardiékat pedig próbálnák kifütyülni, de a vendég Galata szurkolók olyan hangosak, hogy ennek nem igazán sikerül érvényt szerezni.

20240222_200711.jpg

Jómagam szoros meccset és Galata továbbjutást várok, ez pedig kb. 45 percig beigazolódni is látszik. 1-1el megyünk a szünetre. A második félidőre aztán a Sparta felgyűri az ingujját és nekimegy a Galatának. A törökök jól védekeznek és lehet, hogy ki is húznák így a végéig, csakhogy a 68. percben Ayhan úgy beleszáll az egyik cseh bokájába, hogy piros lapot kap. Elsőre egyébként sárga volt a döntés - a VAR döntése alapján jött a piros teljesen jogosan. Innentől kezdve pedig a Sparta tarolt, de azt azért nem gondolta volna még így sem senki, hogy 4-1 lesz a vége. Nem is török csapat lenne, ha a lefújás után még nem kakaskodtak volna egyet az ellenféllel, meg a kispaddal. Ilyen nagyobb tömegjeleneteknél egyébként mindig a pálya szélén lévő technikánkat féltjük. Most szerencsére nem esett baja semminek és senkinek, de volt már példa az ellenkezőjére.

A végső sípszó után adminisztrálunk kicsit, majd pedig amilyen gyorsan csak lehet, nekilátunk a pakolásnak, miközben a kolléga, aki meccs alatt a bíróknak asszisztált a visszajátszásokkal, elkezdi az archiválást. Nos, volt mit archiválni, ugyanis a meccsen összesen 16 incidens volt. Ez állítólag új rekord a cég történetében, ennyi még sosem jött össze 90 perc alatt. Incidensnek azok az események számítanak, amiket a VAR visszanéz, tehát minden egyes gól, piros lap, büntető, vagy potenciális büntető stb.

A pakolással általában 1.5-2 óra alatt megvagyunk, az archiválás viszont még mindig tart. Hajnali két órakor a kollégák nagy része hazamegy és csak hárman maradunk. Archiválás után jöhet a feltöltés, ami ekkora mennyiségnél szintén nem rövid folyamat. Hajnali 4-kor kapcsoljuk ki a gépeket. Lövök még egy utolsó képet az üres stadionban, rajtunk kívül már tényleg nincs itt senki. Valahol van ennek is egy perverz bája, de ugyanakkor fájni is tud. Pláne az, hogy másnap reggel 9-kor irány vissza Budapestre!

20240223_010303.jpg

20240223_010223.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://varshow.blog.hu/api/trackback/id/tr5218339361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása