Ugorjunk kicsit vissza az időben, egészen 2021 augusztusáig. Ekkor kezdődtek el a Bajnokok Ligája rájátszások, engem pedig ekkor vetettek be először élesben a gólvonaltechnika kezelőjeként. Nem mondhatnám, hogy 100%-os magabiztossággal vártam a beosztást, de mégis úgy éreztem, hogy készen állok a feladatra. Ha majd valamit nem tudok, majd max. megkérdezem, hiszen egy 8 fős csapat egyik tagjaként leszek a helyszínen. Nem lesz itt probléma!

A BL harmadik selejtezőszakasza nagy izgalmakat rejtett mindenki számára, hiszen ezeknek az eredményeként dőlt el, hogy kit hová osztanak majd be. Én a Young Boys - Cluj párharcot követtem kiemelt figyelemmel, mert engem az itt továbbjutó csapat következő hazai meccsére írtak be. Mivel az első meccsen Kolozsváron 1-1-es döntetlen született, teljesen nyitott maradt a párharc én pedig tűkön ülve néztem a visszavágót. Itt a Cluj gyorsan vezetést szerzett, a Young Boys viszont egy félidő alatt vágott hármat, végül pedig simán továbbjutott, ami számomra egy svájci utat jelentett, ráadásul az ellenfél épp a Ferencváros volt, tehát rögtön egy magyar vonatkozású meccset kaptam.

A gépem Zürichben landolt, onnan vonattal mentem tovább Bernbe, ami egy kicsit szívás volt, ugyanis a saját cuccaimon kívül cipeltem magammal egy hatalmas kameraállványt, meg két bőröndöt tele technikával. A hotelbe eleve lefáradva érkeztem meg, pedig az igazi munka még csak inenntől kezdődött. A telepítő csapatunk a helyszínen tartózodott már pár napja, ez volt utolsó napjuk itt. Egyikük körbe is vezetett a stadionban, felmentünk a tetőre, megnéztünk minden egyes kamerát ahogy kell. A stadion érdekessége az, hogy műfüves pályát használ, ami nekem új információ volt, mert nem gondoltam volna, hogy ezen a szinten is van ilyesmire példa.

Az első nap csak a szokásos felkészüléssel telt - kamion rákapcsolása a stadion infrastruktúrájára (ja igen, ezeken a meccseken került bevetésre először a vadiúj, 14 kamionból álló flottánk), kamerák és antennák ellenőrzése stb. Nap végén még maradt időm egy kis városnézésre is és mivel Bern nem egy metropolis, gyorsan végig tudtam szaladni rajta. Az óváros az UNESCO világörökség része, szóval tudtam, hogy azt mindenképp látni kell és milyen jól tettem, hogy nem engedtem a fáradtságnak! Kifejezetten pihentető volt sétálni a macskaköves, díszes utcákon, elrévedni a szép napos időben jól látszó Alpok csúcsain és nézni a hídról, ahogy az Aare folyó smaragzöld vize körbeöleli az óvárost.

Egy baj van csak ezzel a hellyel, mégpedig az, hogy minden rohadt drága. Egy totál puritán sajtos szendvicset sem tudtam megvenni anélkül, hogy ne gyötört volna a lelkiismeretfurdalás utána. 

A meccs előtti napon döbbentem rá arra, hogy nagyon messze vagyok még attól, hogy magabiztosan, egyedül lássam el minden feladatomat. Konkrétan azt éreztem, hogy semmit sem tudok. Ha nem lettem volna körülvéve tapasztalt kollégákkal, akiktől mindig kérdezhettem, akkor teljesen elvesztem volna. Nap végére volt nagyjából kb. ezer lépés az okosóra mutatóján, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy nagyjából 10x felmentem a stadion tetejére, meg vissza. Ezt aztán meccsnap reggelére meg is érezte a lábizomzatom.

A kollégáknak hála minden rendben ment, átmentünk a teszteken, a meccs alatt pedig hibátlanul teljesített a rendszer, ráadásul a Fradi is nagyon megszorongatta a fiatal fiúkat. 3-2 lett az eredmény, a meccs után pedig ahogy pakoltunk, azt vettem észre, hogy a távozóban lévő kíváncsi Fradi játékosok fényképezgetik a kamionunkat (biztos érdekes volt nekik, hogy ebben operál a VAR). Gyorsan végiggörgettem rajtuk a szememet és észrevettem Bogdán Ádámot, a ziccert pedig nem hagytam ki. Bókoltam egyet, hogy milyen jó meccs volt az eredmény ellenére, Ádám pedig a hirtelen meglepettség után azonnal faggatni kezdett, hogy miért ítélt büntetőt ellenük a VAR. Erre kapásból válaszoltam is, hogy nem tudom, ami igaz is volt, mert a meccs nagy részében a szotfvert figyeltem és megpróbáltam minél többet tanulni. A munka közbeni kedélyes meccsnézés még odébb van.

Nagyjából hajnali kettőkor érhettünk vissza a hotelbe, másnap reggel repülés vissza Pestre, ahol csak egy szabadnapom volt, ugyanis a következő utam Eindhovenbe vezetett, ahol abban a kegyben lehetett részem, hogy a PSV Eindhoven - Benfica BL rájátszás második fordulóján dolgozhassak.

Eindhovenbe én érkeztem elsőnek a csapatból, így mindjárt városnézéssel kezdtem, hisz tudtam, hogy később erre úgysem lesz sok időm. Az esős idő miatt csak a Philips múzeumot iktattam be magamnak, s bár nem vagyok egy nagy múzeumjáró, kifejezetten érdekes volt végigkövetni, hogyan nőtte ki magát a Philips egy családi kisvállalkozásból a világ egyik meghatározó multinacionális cégévé. Maga a Philips egyébként szinte egybefonódott Eindhovennel. A helyi klubcsapat főszponzorai is ők már a kezdetek óta, de ez annyira talán nem is meglepő, ha azt is hozzátesszük, hogy a csapatot is a cég alapította saját dolgozói számára.

Ma már természetesen nem a gyár dolgozói rúgják a bőrt a csapatban, de a Philips neve ott díszeleg a mezen és a stadiont is a cégről nevezték el. Maga a stadion rengeteg ráncfelvarráson ment keresztül amíg elérte a mai formáját, a modern foci minden követelményének megfelelő arénáét. Kívül-belül csili-vili, de az az étkozott szervizjárda... Azt szerintem nem gondolták át elég jól. Konkrétan egy kézi mozgással működő emelvényt kell elképzelni, amit két ember kell, hogy mozgasson vérrel és verejtékkel. Kb. 15 perc alatt lehet vele megtenni 50 métert úgy, hogy a platform mindkét szélén húzzúk a kötelet a csigán keresztül. Természetesen körbe kellett vele menni ahhoz, hogy beállítsunk minden kamerát, amitől nem csak a bicepszek nőnek, de a hólyagok is, viszont kárpótolt cserébe az, hogy onnan fentről nézhettem a Benfica edzését.

A csapatok bemelegítését a pálya mellől is nézhettem a meccs előtt, ami szintén a jó élményeim közé tartozik innen. Emlékszem, hogy fülig érő mosollyal ültem be aztán a kamionba kezelni a rendszert. A meccsen egyébként sok történés nem volt. 0-0 lett a vége, viszont így továbbjutott a Benfica, aminek nagyon örültem. A PSV így az Európa ligában folytatta, ahol nincs EPTS, csak gólvonaltechnológia, így 8 kamerát a meccs utáni nap le is kellett szerelni. Így van, még egy kör odafent, hullafáradtan. 

Nagyjából így alakult az első két igazi bevetésem, amelyek során akkora adagot kaptam a fociból intravénásan, hogy nem is sikerült azonnal megemésztenem. Így visszagondolva nem is fogtam fel úgy igazán, hogy mi történik velem. Futószalagon jöttek a történések, és testközelből voltam a részese annak, amit odáig csak a tévében láttam, vagy az eredmenyek.com felületén. A BL ősz pedig még el sem kezdődött.