Alig röppentem haza az Emírségekből, már várt is az európai kupatavasz. Konkrétan 1 hetem volt szusszanni a következő utazás előtt. Ekkorra már alaposan belerázódtam a dolgokba, kellő magabiztossággal és teljesen önállóan csináltam végig a meccseket, a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában viszont már nem babra megy a játék. Ott, ahol már csak a legnagyobbak vannak versenyben és ahol a nézettség is bőven meghaladja a csoportkörökét, már nincs helye a hibáknak.
A Covid - bár már lecsengőben volt - még nem múlt el teljesen. A világ elkezde ismét megnyitni a kapuit, s noha a legtöbb országban még szigorú szabályok voltak érvényben, utazni már lehetett. Kötelező tesztelések, oltásról szóló igazolások, kérdőívek kitöltése - országa válogatja, hogy hová mi kellett a belépéshez. Ilyen időszakban jött a lehetőség, hogy dolgozhassak a klubvébén, amit abban az évben Abu Dhabiban rendeztek meg.
Vissza ismét a múltba, oda, ahol a rájátszások véget értek, én pedig izgatottan vártam, hogy milyen csoportmeccsekre fognak beosztani. 2 meccses tapasztalattal a hátam mögött vártam a beosztást és a napon, amikor kiderült, hogy melyik nap kapjuk meg az első két meccsünket, kb. 15 percenként frissítettem a táblázatot. Estefelé aztán végre beugrottak mindenki nevéhez a párosítások.
Idei harmadik vizitem Varsóba vezetett, ahol a Szuperkupát rendezik majd augusztusban. Ez az a mérkőzés, ahol a Bajnokok Ligája és az Európa liga győztes vív meg egymással. Általában szeretik olyan stadionokba kiszervezni ezeket a finálékat, amelyeket nem klubcsapatok birtokolnak (persze ez sem feltétel), idén pedig a varsói nemzeti stadion, név szerint a PGE Narodowy lesz a házigazda.
Ugorjunk kicsit vissza az időben, egészen 2021 augusztusáig. Ekkor kezdődtek el a Bajnokok Ligája rájátszások, engem pedig ekkor vetettek be először élesben a gólvonaltechnika kezelőjeként. Nem mondhatnám, hogy 100%-os magabiztossággal vártam a beosztást, de mégis úgy éreztem, hogy készen állok a feladatra. Ha majd valamit nem tudok, majd max. megkérdezem, hiszen egy 8 fős csapat egyik tagjaként leszek a helyszínen. Nem lesz itt probléma!
A téli álom után ismét megkezdődött az európai kupaporond, én pedig a Sparta Prága meccsére lettem beosztva. Az őszi csoportmeccseken dolgoztam már itt két hazai meccsükön is, szimpatikus a csapat, viszonylag könnyű eligazodni a stadionban, ráadásul még közel is van.
Ebben a posztban rengeteg történést fogok megpróbálni feldolgozni, s mivel nem szeretnék regényt írni sem, ezért meglehet, hogy egy-egy helyszínre viszonylag kevés bekezdés jut majd. A beszámoló egy nagyjából 3 hetes időtartamot ölel fel, de annyi minden történt abban a 3 hétben, hogy zsong a fejem, ahogy a sok emlékből próbálok szemezgetni, miközben arra gondolok, hogyan foghatnám mindezt rövidre.
Szebb helyen azt hiszem nem is kezdődhetne a történet, mint egy Európa-bajnokságon. Valahogy mindig is ezek a tornák álltak hozzám a legközelebb. Kisgyermekként a 2000-es foci Eb által szippantott magába a labdarúgás világa (Angol-Portugál 2:3 megvan?) és valahogy az öreg kontinens viadalait mindig is jobban élveztem a világbajnokságoknál. Egy szó, mint száz, talán még Andersen sem kezdhette volna szebben a meséit, mint ahogy az én sztorim indult.